
Tapasztalatcsere a közös erdész-rendőr járőrszolgálatokról
A Vérteserdő Zrt. és a rendőrség munkatársai egyeztetést tartottak Gánt-Kőhányáspusztán, ahol megosztották egymással a közös járőrözés során szerzett tapasztalataikat. A
Még a múlt év végén számoltunk be arról, hogy harminchárom, mélyszegénységben élő rászorulóknak segített három hölgy – Honosiné Máhr Ágnes, Gelbmann Csenge és dr. Tálosné Rozsinszki Rita –, valamint még sokan mások, akik csatlakoztak a gyűjtéshez. Az idén éppen nőnapra esett, amikor újabb három nehéz sorsú család kapott segítséget. A decemberi jótékonysági akcióhoz hasonlóan a méteres hosszba darabolt tűzifát a Vérteserdő Zrt. ajánlotta fel. A kiszállítást és a pakolást a dadi Gombos Földgép Kft. végezte. Az élelmiszercsomagok megvásárlásához hozzájárult Balázs Ibolya, valamint a VOSZ megyei szervezete, a Ho-Máhr Trans Kft. és a Gelbmann Kft.
Az első helyszín Mésztelepen az Iskola utca volt. A siralmas állapotban lévő egyszobás házban Setét Zsolt él feleségével és 8 éves gyerekükkel, immár tíz éve. – Szerencsére nem messze innen, a Gyár utcában kaptunk egy kétszobás lakást, ennél lényegesen jobb állapotban van. Úgy tudom, a kiköltözésünk után, tehát napokon belül, ezt le is bontják majd. Nagyon örülök az ajándékoknak, és bízom benne, hogy máskor is eszébe jutunk a jó szándékú embereknek.
Innen a Gábor Áron utcába vezetett az utunk. Ott Setét Mónika, Zsolt testvére fogadott minket. – A legjobbkor érkezett a tűzifa, eddig szénnel fűtöttünk, de nagyon drága, így legalább ez a probléma megoldódott – mondta mosolyogva. – Azért sajnos maradt még elég gond. A párom gyárban dolgozik, én családi pótlékot kapok, illetve alkalmi munkákat vállalok. Ebből kell valahogy megélnünk: van egy hatéves, egy nyolcéves és egy tizennyolc éves gyerekünk, és most itt van nálunk a másfél éves unokánk is. Minden nap azon kell gondolkodnunk, hogyan jussunk hozzá a legszükségesebb dolgokhoz, így bármikor jól jön a segítség.
A 6-os telepen Kiss Zsoltné várt minket meghatottan. Rá egyértelműen igaz, hogy halmozottan hátrányos helyzetű.
– A címeket a Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények Család- és Gyermekjóléti Központ bocsájtotta rendelkezésünkre, az ott dolgozók régóta ismerik a környéken élők gondjait – mondta a főszervező, Ágnes. – A most tapasztaltak alapján is úgy gondoljuk, folytatni kell a segítségnyújtást. Remélem, ahogyan eddig is, sok magánember és cég támogatja majd azokat, akik nagyon-nagyon rászorulnak.
Négy felnőtt, hat gyerek egy házban
– Szinte mindenről nekem kell a ház körül gondoskodnom – mondta Kiss Zsoltné, aki különböző betegségekkel küzd. Ennek ellenére bevállalja még a napi négyórás takarítói munkát is. – Jelenleg tízen élünk ebben itt, a 6-os telepen ebben a leromlott állapotú házban, a férjemmel, a lányommal, a vejemmel és a gyerekekkel. A két legnagyobb hetedikes, a legkisebb négyhónapos, van még egy kétéves és egy negyedikes is. Gondolhatja, mennyi idő, energia és persze pénz, hogy legyen mindig reggelijük, vacsorájuk, rendes ruhájuk. Mindent megteszünk, amit tudunk, de persze nagy örömmel fogadjuk, ha a családsegítőtől, vagy másoktól segítség érkezik. Hogy mi? Nem válogatunk, mindennek helye van, helye lesz nálunk.
Forrás: kemma.hu

A Vérteserdő Zrt. és a rendőrség munkatársai egyeztetést tartottak Gánt-Kőhányáspusztán, ahol megosztották egymással a közös járőrözés során szerzett tapasztalataikat. A

Az Országos Erdészeti Egyesület Bajai Helyi Csoportjának tagsága tartalmas szakmai és kulturális programsorozaton vett részt a Vértes és a Gerecse

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Vénusz Tibor kerületvezető erdész, arborétum-vezető kollégánk 2025. október 21-én életének 91. évében elhunyt. 1961-ben a Vérteserdő

Az Agrárminisztérium (AM) és az Energiaügyi Minisztérium (EM) az elmúlt öt évben közösen 10 milliárd forintot fordított célzott programokra az

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja, október 23-a alkalmából, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban rendezett ünnepségen állami és miniszteri elismeréseket adtak
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.