
Áldott Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!
Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő
– Különösen így van ez a faipar tekintetében – mondta, hozzátéve, hogy „Oroszországból már nem érkezik fa Európába”. Ha nincsenek professzionális erdészetek, akkor az ország kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Ugyanez érvényes az élelmiszer tekintetében is, ahol egyre inkább megkerülhetetlen az a forrás, amit a természet ad vadhús formájában – mondta.
A miniszterelnök-helyettes – aki 2021 óta díszpolgára a Soproni Egyetemnek – kiemelte, hogy az erdészetnek három alapvető feladata van; Sopron ezeknek a fellegvára, letéteményese és művelője.
Az első feladatként említette a politikus azt, hogy legyenek minőségi erdők idehaza. A második a magyar gazdaság faanyaggal való ellátása, mert életidegen lenne, ha „az erdeinkre nem tekintenénk gazdasági erőforrásként”.
– A harmadik pedig a rekreáció, a kikapcsolódás – sorolta. – Hasonlóan hármas feladata van a vadgazdálkodásnak is – mondta. Mint részletezte: az első, hogy legyen minőségi vadállomány, a második pedig a társadalom vadhússal való ellátása.
Semjén Zsolt kitért arra is, hogy a kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy a közétkeztetésbe is bevonják a vadhúst. – Arra törekszünk, hogy a vadhús ne luxuscikként jelenjen meg a piacon – mondta, hozzáfűzve, hogy „a harmadik feladat a fenntartható vadászat”. Ez utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta, hogy fenntartható vadászat nélkül sem erdő-, sem mező-, sem minőségi vadgazdálkodás és természetvédelem sem lehetséges. Ezért fontosak az olyan oktató- és kiállítóterek, mint az egyetem vadgazdálkodási gyűjteménye – mondta.
Kifejtette, hogy „az erdő csonka és üres lenne a vad nélkül, ugyanakkor a fenntartható vadászat nélkül a vad túlszaporodása következtében az erdészet lehetetlenülne el. Ugyanez igaz a mezőgazdaságra és a természetvédelemre is” – fűzte hozzá.
– Az emberiség kulturális örökségéhez hozzátartozik a vadászati kultúra, ami a legősibb, történelem előtti örökségünk, amit magunkkal hoztunk – zárta szavait Semjén Zsolt.
Jánoska Ferenc, az egyetem Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézetének igazgatója elmondta, hogy a vadgazdálkodási gyűjteményt 1971-ben hozták létre. A gyűjtemény az utóbbi években erősen leromlott, így két lépcsőben két év alatt megújították.
Az egyetem főépületében található kiállításon a látogatók megismerkedhetnek egyebek mellett a vadgazdálkodás múltjával és működésével.
Forrás: MTI

Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy kollégánk, Vizvári Ottó okleveles erdőmérnök, életének 53. évében, Székesfehérváron 2026. március 26-án elhunyt. Ottó

Nyolcvanegy évvel a tragikus események után idén is összegyűltek az emlékezők a Vértes szívében március 22-én, hogy tisztelegjenek Kápolnapuszta ártatlanul
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
