
Áldott Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!
Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő
A pályázaton sikeres városok 16 fafajból választhattak. A nagyméretű sorfák mellett az ültetéshez szükséges kiegészítőket (támaszték, talajtakaró mulcs, törzsvédő háló, rögzítő szalag) a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Juniperus Parkerdészete szállította le. Emellett a pályázók útmutatót és szakmai tanácsadást is kaptak a helyi erdészek közreműködésével. A Vérteserdő Zrt. Komárom-Esztergom és Fejér megyei területrészein az Országos Erdészeti Egyesület szervezte az állami erdőgazdaság szakembereinek bevonásával és az OEE Vértesi Helyi Csoportja tagjainak koordinálása mellett a faültetéseket.
Bicske Város Önkormányzata 60 db sorfára, közte juhar, szil, kőris és szivarfa különböző kertészeti változataira pályázott sikeresen. Az ültetést kollégáink segítségével a város több pontján is a helyszínek gondos kiválasztása előzte meg. A sorfákat a Bicske Városi Óvoda – Szivárvány Tagóvoda ovisai november utolsó napján Bálint Istvánné polgármester, Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, Csörgöl Ákos alpolgármester és az Önkormányzat dolgozóinak társaságában ültették el Gulyás Gábor, a Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatóságunk vezetője és Geiszt Ferenc kerületvezető erdész kolléga segítő közreműködésével. Játszóterek, parkok, utak szegélye mellé kerültek a fák. A közlekedésből adódó por megkötésével és a hőség idején árnyalásukkal, párologtatásukkal járulnak hozzá a város még élhetőbbé tételéhez.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat bicskei telephelye is megújul. Az MMSZ Forrásközpontjának lelkes csapata, Sashalmi László vezetésével precíz munkával ültette el a juharokat november 29-én Boglári Zoltán, a Vérteserdő kommunikációs vezetője és Reményfy Zsigmond erdőmérnök gyakornok szakmai segítsége mellett. A nagy terület zöldfelületeit a 37 sorfa tovább gyarapítja és ezzel nagyban hozzájárul a helyi mikroklimatikus viszonyok kedvező alakulásához.
Fotó: Bicske Város Önkormányzata és Reményfy Zsigmond (Vérteserdő Zrt.)

Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy kollégánk, Vizvári Ottó okleveles erdőmérnök, életének 53. évében, Székesfehérváron 2026. március 26-án elhunyt. Ottó

Nyolcvanegy évvel a tragikus események után idén is összegyűltek az emlékezők a Vértes szívében március 22-én, hogy tisztelegjenek Kápolnapuszta ártatlanul
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
