MOL VárosFa – Komárom is sikeresen pályázott

A „Neked Zöldül” fenntarthatósági program sorozat első szakaszában meghirdetett VárosFa program a 10 ezer főnél nagyobb települések faállományát hivatott bővíteni. Több ezer sorfát ültetnek el a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával, partnerségben az Agrárminisztériummal, a Megyei Jogú Városok Szövetségével és az Országos Erdészeti Egyesülettel.

A program adta lehetőséggel több mint 100 város élt országszerte. A városok 16 fafajból választhatnak. A nagyméretű sorfák mellett az ültetéshez szükséges kiegészítőket (támaszték, talajtakaró mulcs, törzsvédő háló), útmutatót és szakmai tanácsadást is kapnak az erdészek közreműködésével. A Vérteserdő Zrt. Komárom-Esztergom és Fejér megyei területrészein az Országos Erdészeti Egyesület szervezi az állami erdőgazdaság szakembereinek bevonásával és az OEE Vértesi Helyi Csoportja tagjainak koordinálása mellett a faültetéseket.

Komárom Város Önkormányzata 70 darab sorfa ültetésére pályázott sikeresen. A sorfák a Május 1. parkban és a Szent László lakótelep mögötti területen kerültek elültetésre a héten. Az utolsó, hetvenedik fa elhelyezésében a Csillag Óvoda óvodásai segítettek az óvoda melletti parkban. A fát, a gyerekekkel együtt ültette el a város polgármestere, dr. Molnár Attila és Hajnal Dóra, önkormányzati képviselő, a Humán Bizottság elnöke. Szakmai tanácsokkal Laki Balázs, a Vérteserdő Zrt. Síkvidéki Erdészeti Igazgatóság erdészeti igazgatója és Boglári Zoltán a Vérteserdő Zrt. kommunikációs vezetője szolgáltak a helyszínen jelenlévőknek. Az ültetéshez az eszközöket a Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai biztosították. A program az óvodások részére egy edukációs erdőpedagógiai foglalkozást is finanszíroz.

A nagy erdőségek mellett a települések fái, parkjai is sokat számítanak a helyi mikroklimatikus viszonyok kedvező alakításában, ezáltal a klímaváltozás káros hatásainak mérséklésében is. Például a nagy zöldfelületek a hőség idején is segítenek abban, hogy az adott település – így Komárom is – élhetőbb legyen. Így a VárosFa program során elültetett fák is majd árnyékot adnak, a párologtatás révén hűsítenek, javítják a hőérzetet. Emellett a városi körülmények közt keletkező sok porból is nagy mennyiséget fognak lekötni.

Kiemelt hírek

Elhunyt Vizvári Ottó

Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy kollégánk, Vizvári Ottó okleveles erdőmérnök, életének 53. évében, Székesfehérváron 2026. március 26-án elhunyt. Ottó

Elolvasom