
Újra látogatható a Körtvélyesi-kilátó!
Tisztelt Erdőlátogatók! Örömteli hír a természetjáróknak: befejeződtek a felújítási munkálatok a Vértes hegység egyik legnépszerűbb panorámapontján. A Kis-Kopasz-hegyen álló Körtvélyesi-kilátó
A Gúthi Erdészet kezelésében lévő területen a különleges és kimagasló minőségű dámállomány a világ és az ország számára is megőrzendő kincs. Mindezt jól tükrözik az idei bőgésben és barcogásban elért terítékadatok. Az erdészet vadászterülete 11 000 hektáron terül el, ahol megközelítőleg 1200 nagyvad – főként dám – kerül terítékre évente. Az egybegyűlteknek egy rögtönzött trófeamustrán a vendéglátók felvonultatták az idén terítékre hozott érmes bikákat, köztük azt a 10,65 dkg trófeasúlyú gímbikát, ami a bírálat során aranyérmet kapott.
A barcogásban esett dámteríték az idei aszályos évnek köszönhetően, a trófeasúlyt illetően kissé visszaesett: összesen 105 bika esett, ebből a lebíráltak közül kb. 10 db bírt 5 kg feletti agancstömeggel – a kedvezőtlen időjárási körülményekből adódó trófeasúlyvesztés ellenére a lebírált bikák 85 százaléka így is az érmes kategóriába tartozott.
Ezt követően egy nagyjából 110 éve feltárt, román stílusú templom maradványait szemrevételezték az egybegyűltek, aminek érdekessége, hogy Szlovákiában megtalálható a templom másolata. Ennek oka a történelmi érdekesség, ugyanis a XI. században az akkori Gúth környékén megtelepedett nemzettségek jelen voltak Szlovákia területén is.
Végezetül erdőbejárásra invitálták vendéglátók a publikumot. Itt az erdész kollégák ismertették a termőhelyi adottságokat, a területre jellemző erdőtalaj- és faállomány-típusokat, valamint az erdőgazdálkodási munkálatokat.
A területre jellemző talaj a homokos alapkőzeten kialakult kovárványos és rozsdabarna erdőtalaj, gyengén humuszos homok és kombinációi, valamint a mélyebb fekvésű buckaközi laposokban előforduló réti talajok alkotta változatos termőhely.
A jellemző fafajok az őshonos kocsányos tölgy, amely az állomány egynegyedét alkotja, valamint az akác, a hazai és nemes nyárak, erdei és feketefenyő, vöröstölgy és fekete dió. Az erdészet fő tevékenysége a klasszikus erdőgazdálkodás, melynek során hasznosítják az erdő faanyagát, hogy a jövő nemzedéke is élhessen ezzel a lehetőséggel.
Az ülésnek a Gúthi Zöldház adott otthont, ahol bevezetőül a NYÍRERDŐ Zrt. vezérigazgatója, Hidas Tibor szakmai részletességgel ismertette az erdőgazdaság területi adottságait, az erdőállomány-kezelési munkálatokat, a társaság vadgazdálkodását, közjóléti és szabadidős létesítményeit, valamint az itt elérhető szálláshelyeket.
Ezt követően Dobre-Kecsmár Csaba, az EGERERDŐ Zrt. vezérigazgatója, A Mi Erdőnk szerkesztőbizottságának elnöke és Sári Enikő, A Mi Erdőnk magazin gondozásáért és kiadásáért felelős Magyar Mezőgazdaság Kiadó ügyvezetője összegezte a magazin idén megjelent lapszámainak tapasztalatait, tanulságait, valamint a bizottság tagjai építő ötletekkel álltak elő a következő év lapszámait illetően.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu/Mi Erdőnk Szerkesztőbizottsága

Tisztelt Erdőlátogatók! Örömteli hír a természetjáróknak: befejeződtek a felújítási munkálatok a Vértes hegység egyik legnépszerűbb panorámapontján. A Kis-Kopasz-hegyen álló Körtvélyesi-kilátó

Tisztelt Erdőlátogatók! Tájékoztatjuk Önöket, hogy felújítjuk a várgesztesi Vár-rét közjóléti berendezéseit. A felújítás idejére lezárjuk a Vár-rét érintett részeit. Kérjük,

A kőrisvész látványos változásokat okoz az erdőkben, de a cél a folyamatos erdőborítás és a természetes megújulás támogatása A Vértes

Tisztelt Erdőlátogatók! Ezúton is tájékoztatjuk Önöket, hogy az emberre nem veszélyes afrikai sertéspestis (ASP) kórokozója átterjedt az M1-es autópályától délre

Nagy érdeklődés mellett rendeztük meg társaságunk nyugdíjas találkozóját. A több, mint 60 fős összejövetel bebizonyította, hogy egykori munkatársaink ma is
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
