
Áldott Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!
Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő
Idén október 3. és 9. között zajlik az 1997-ben útjára indított Erdők Hete rendezvénysorozat, melynek témája a „A magyarországi erdőgazdálkodás fenntarthatósága”. A Természet Kincsei vásáron bemutatásra kerülnek az erdőből fenntartható módon előállítható termékek (pl. gyógynövények, illóolajok , méz) Emellett játékos vetélkedőkkel, szervezett túrákkal, zöld tudáspróbával, kézműves-foglalkozásokkal várjuk szeretettel a kicsiket és nagyokat egyaránt október 8-án 10 órától az Agostyáni Arborétumban. A lelki feltöltődést pedig az arborétumi tó partján egy koncert is szolgálja a Szomódi Fúvószenekar jóvoltából.
A másik programajánlatunk a Fotokozma 2022 szabadtéri fotókiállítás, mely vasárnapig (10.09.) még látható mind a 10 településen, 13 helyszínen. A kiállítás főtámogatója a Vérteserdő Zrt. Ajánljuk családdal, barátokkal a hétvégére tervezett kirándulást egybekötni az egyes helyszínek látogatásával! A helyszíneken található QR-kódokkal becsekkolók közt értékes ajándékokat sorsolnak ki a Szervezők!
Mielőtt útra kelnek, kérjük nézzék meg erdőlátogatási információinkat is itt!
Mindenkinek tartalmas, szép időtöltést kíván a Vérteserdő Zrt. !

Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy kollégánk, Vizvári Ottó okleveles erdőmérnök, életének 53. évében, Székesfehérváron 2026. március 26-án elhunyt. Ottó

Nyolcvanegy évvel a tragikus események után idén is összegyűltek az emlékezők a Vértes szívében március 22-én, hogy tisztelegjenek Kápolnapuszta ártatlanul
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
