
Áldott Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!
Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő
Nagy István elmondta, hogy az alaptámogatás hektáronkénti 147 eurós összege mellé 1-10 hektárig átlagosan hektáronként 80 euró, míg 10 és 150 hektár között 40 euró többlettámogatást biztosítanak az érintett gazdálkodóknak.
“Magyarország kis és közepes gazdálkodás iránti elkötelezettségét mutatja, hogy a kötelező tíz százalék helyett az új támogatási forma keretösszege a teljes évi közvetlen támogatási keretünk 14 százaléka lesz, ez 189 millió eurót jelent évente” – tette hozzá a miniszter. Kiemelte: a többi uniós tagállam terveit ismerve kijelenthető, hogy hazánk a 4. legnagyobb arányban csoportosít át forrást ezzel a támogatási formával a kis és közepes gazdálkodók számára.
Az agrárminiszter elmondta, augusztus közepén az ország mezőgazdasági területeinek 80 százalékát, négymillió hektárt sújtotta aszály.
Az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs első intézkedéssorozatában bevezette a hitelmoratóriumot, takarmányszállítási és öntözési támogatási keretet biztosított, valamint lehetővé tette, hogy többször lehessen élni a rendkívüli vízhasználat lehetőségével és felgyorsították az aszálybiztosítások kifizetését – ismertette.
A gazdák digitális átállásának elősegítése érdekében a precíziós gazdálkodás elterjedésére több mint 2600 gazdálkodót részesítettek 193 milliárd forintot meghaladó támogatásban és a mai napig hetente több milliárd forint értékben teljesítenek kifizetéseket – tette hozzá a miniszter.
Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója elmondta, hogy az idén 150 kiállítóval 20 ezer négyzetméteren várja a vásár a látogatókat, 15 gépkapcsolással mutatják be a legújabb erő- és munkagép-fejlesztéseket.
A szakiskolai napon a középfokú mezőgazdasági képzésben tanulókat szólítják meg a rendezők, 19 iskolából. A diákok vezetett programon vesznek részt, és tesztvezetésen próbálhatják ki a legmodernebb traktorokat.
A 35. Bábolnai Gazdanapok rendezője a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok, szervezője a Magyar Mezőgazdaság Kft.
A Vérteserdő Zrt. sátránál is számos programmal, erdei játszóházzal, izgalmas bemutatókkal és hasznos tanácsokkal (méhészkedés, erdőtelepítés) várják a kedves érdeklődőket. Már az első nap is sok érdeklődő volt. A Vérteserdő kollégái pénteken és szombaton is szeretettel látják a kicsiket és nagyokat egyaránt.
Forrás: MTI; Vérteserdő Zrt.
Fotó: MTI; Hartdégen Ákos (Vérteserdő Zrt.)

Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy kollégánk, Vizvári Ottó okleveles erdőmérnök, életének 53. évében, Székesfehérváron 2026. március 26-án elhunyt. Ottó

Nyolcvanegy évvel a tragikus események után idén is összegyűltek az emlékezők a Vértes szívében március 22-én, hogy tisztelegjenek Kápolnapuszta ártatlanul
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
