Rendhagyó biológia óra a Saliházi Vadászháznál

Poszt alcímA Vérteserdő Zrt. tavaszi, a természet védelmét előtérbe helyező tevékenységeinek (madarak és fák napja, növények világnapja, hulladékgyűjtési akciók) zárásaként társaságunk kollégái a Saliházi Vadászháznál tartottak rendhagyó biológia órát az ászári Jászai Mari Általános Iskola diákjainak.

A gyermekeket Laki Balázs, a Síkvidéki Erdészeti Igazgatóság vezetője és Pekár Zsolt, Ászár Község polgármestere fogadták. Köszöntő szavaikban kiemelték, hogy az épített és a természeti környezetért mindannyian felelősséggel tartozunk. A „Földünk unokáinktól kaptuk kölcsönbe”, ezért a természeti értékek megóvása generációkon átívelő kötelesség. A fiataloknak is tudatosítani kell magukban, hogy megismerjék és óvják a lakóhelyüket körülvevő természetes világot. Ezen cél elérése érdekében fontos, hogy az erdőben élő védett, hasznosítható, vagy éppen mérgező lágy és fásszárúak, a különböző hazai vadfajok felismerését minél fiatalabb korban elsajátítsák.

Társaságunk kollégái játékos feladatokon és bemutatókon keresztül a legfontosabb hazai fafajok és a leggyakoribb erdei állatok nyomképleteinek felismerését gyakoroltatták a diáksággal. A gyerekek a vadászható vadfajok trófeáit, szőrméit, a növénygyűjtő-lapokat, rügy-gyűjteményeket is kézbe vehették.

A rendhagyó óra egy nagyon izgalmas bemutatóval zárult. Micskó Zoltán vadfotós a magas aljnövényezetben álcaruhába beöltözve rejtőzött el. A gyerekek pedig csak hosszas keresés után vették észre. A nagy izgalmak után egy magaslesről a vadon élő állatok megfigyelésének „kulisszatitkairól”, a fényképezés fortélyaiból adott ízelítőt nekik. A sok élmény és feladatok után a megéhezett fiatalság a vadászházat fenntartók jóvoltából egy nagyon finom gulyáslevessel töltődhetett fel. A hatalmas tölgyek árnyékában meghúzódó, szinte „mesebeli” Saliházi Vadászházat egykoron közösségi munkában építtették az ászáriak. Marton Ferenc bácsi – akinek édesapja is segédkezett az építéskor – szépen rendben tartja az építményt és környékét. Szívesen mesélt ebéd után a diákoknak a régi időkről, vadászatokról, nagy havazásokról.

Az élővilág bemutatására, az iskola falain kívül oktatáshoz kiváló helyszín volt a nagybéri erdőtömb szívében található, hangulatos, kis ház és udvara. Társaságunk törekvése, hogy a fiatalok környezeti nevelését, a szemléletformálást hasonló helyszíneken és programok keretében tudjuk végezni együttműködve a gazdálkodási területen levő önkormányzatokkal, oktatási intézményekkel.

Fotó: Ruff Tünde, Boglári Zoltán

Kiemelt hírek