
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
A szerdai és csütörtöki rendezvényhez a Vérteserdő Zrt. – mint a hármas találkozó egyik főtámogatója – ajánlotta fel a 30 db juhar, kőris, és hárs fajú sorfákat, elültetésükhöz pedig szakmai segítséget (gödörfúrás, a fák támasztékainak beállítása, szakszerű ültetés) nyújtott mindkét nap. A fák helyét Mármarosi Sándor Tatabánya Megyei Jogú Város főkertésze és Bakos Péter, a Vérteserdő Zrt. erdőtervezési és természetvédelmi előadója jelölték ki, s hangolták össze a munkafolyamatokat.
A tevékenységben a jubileumi, alapításának 60. évét ünneplő Benedek Elek Óvoda Gomba és Napocska csoportja is aktívan segédkezett, a gyerekek virágot helyeztek el az emlékműnél Bársony László, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Tatabányai Szervezetének elnöke és Boglári Zoltán, az Országos Erdészeti Egyesület Vértesi Helyi Csoportja titkára vezetésével.
A három szakmát több, mint 200 éves közös, az UNESCO jegyzékében is szereplő, selmeci hagyományrendszer kapcsolja össze. A fa pedig mindennapjaik részét képzi. Az erdészek nevelik fel, gondozzák az erdőállományokat, a bányászok évszázadokon keresztül fával biztosították a bányaüregeket, a kohászok pedig fából égették a faszenet, amivel a kohósítás történt, emelte ki beszédében Bársony László elnök.
Társaságunk elkötelezett a környezeti tudatosság, a szemléletformálás kialakításában. Így külön öröm számunkra, hogy április 22., a Föld Napjához közeledve sok kisgyermek kapcsolódhatott be e rendezvénybe, s ilymódon mutathattuk meg nekik a sorfák elültetésének fortélyait.
Fotó: Hartdégen Ákos, Kiss T. József

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
