
Átadták a Vérteserdő Zrt. megújult ifjúsági szállását és nomád táborhelyét
Ünnepélyesen átadták a Vértes szívében található Mindszentpusztai Ifjúsági Szállást és Nomád Táborhelyet. A korábban leromlott állapotú épületegyüttes környezete és a
Az idei szentmisénk szándéka a következő volt: A templom alapítóiért, építőiért, jótevőiért, erdész szakunk elhunyt, és élő tagjaiért, valamint hálából az Eucharisztikus Kongresszuson kapott kegyelmekért.
Az oltár mögött került sor a Vértesi HCS által őrzött MEVME zászló másolatának elhelyezésére. A szentmise elején Pál Csaba házfőnök atya köszöntötte a híveket, az OEE megjelent képviselőit és tagjait, akik közt idén is voltak távolabbi helyi csoportokból is. Köszöntőjében külön méltatta a templom alapítójának a rend confráterének, Pfeiffer Gyula erdőmérnök kollégánknak érdemeit.
Az Evangéliumi szakasz szent Lukács könyvéből annak az eseménysornak egyik jelenetéről szólt, amikor Jézus, elhagyva már Jerikót Jeruzsálembe megy tanítványaival a húsvéti ünnepekre (a vak koldus Bartimeus meggyógyítása után), ahol majd elítélik és keresztre feszítik. »Abban az időben amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.
Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.”
Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.«
Csaba atya homíliájában az evangéliumi szakasz magyarázatába belefoglalta a tanítás lényegét, mely szerint a keménynek tűnő kifejezésmód azt szolgálja, hogy soha ne feledkezzünk el a helyes értéksorrendről életünkben, mindig Isten legyen az első!
Szent Hubertus csodálatos megtérése is ezt fejezi ki számunkra. Csaba atya vadászember lévén külön is szólt egy szép személyes élményéről, amikor egy Máriazellbe vivő gyalogos zarándokútján a hívekkel együtt egy kicsi alpesi szent Hubertus kápolnában tudta az egyik nap estelén a szentmiséjét bemutatni, ahol – bár távoli a legközelebbi lakott település – mégis mindig van friss virágdíszítés.
A szentmisén az oltárszolgálatban és a lektori szolgálatban a Bp. ÁESz, a Székesfehérvári és Vértesi Helyi Csoportok tagjai segédkeztek.
Mohai Elek kollégánk szentmiséről készített videója az alábbi lejátszó segítségével érhető el:
Forrás: OEE
Szerző: Schweighardt Ottó

Ünnepélyesen átadták a Vértes szívében található Mindszentpusztai Ifjúsági Szállást és Nomád Táborhelyet. A korábban leromlott állapotú épületegyüttes környezete és a

Tisztelt Erdőlátogatók! Örömteli hír a természetjáróknak: befejeződtek a felújítási munkálatok a Vértes hegység egyik legnépszerűbb panorámapontján. A Kis-Kopasz-hegyen álló Körtvélyesi-kilátó

Tisztelt Erdőlátogatók! Tájékoztatjuk Önöket, hogy felújítjuk a várgesztesi Vár-rét közjóléti berendezéseit. A felújítás idejére lezárjuk a Vár-rét érintett részeit. Kérjük,

A kőrisvész látványos változásokat okoz az erdőkben, de a cél a folyamatos erdőborítás és a természetes megújulás támogatása A Vértes

Tisztelt Erdőlátogatók! Ezúton is tájékoztatjuk Önöket, hogy az emberre nem veszélyes afrikai sertéspestis (ASP) kórokozója átterjedt az M1-es autópályától délre
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
