
Tapasztalatcsere a közös erdész-rendőr járőrszolgálatokról
A Vérteserdő Zrt. és a rendőrség munkatársai egyeztetést tartottak Gánt-Kőhányáspusztán, ahol megosztották egymással a közös járőrözés során szerzett tapasztalataikat. A
A Civilút Alapítvány tavaly hirdette meg először a Varázsceruza – Rajzolj mosolyt! elnevezésű jótékonysági gyűjtést sérült gyermekek javára; az akció keretében 6265 csomag rajzeszköz gyűlt össze, amelyeket az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségével (ÉFOÉSZ) együttműködésben a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) közreműködésével jutatott el a fogyatékossággal élő gyermekeknek.
Az Alapítvány ebben az évben is meghirdette a jótékonysági gyűjtést „Varázsceruza – Legyen idén még több a mosoly!” mottóval.
A rajzeszközök leadhatók még szeptember 10-ig az alábbi helyszíneken elhelyezett gyűjtőládákban:
a Bake My Day Pékség Hegyvidék (1126 Budapest, Böszörményi út 34/a.)
Egyszülős Központ (1085 Budapest, Üllői út 30.)
Tisztelet Társasága (1051 Budapest, Sas u. 1.)
Elküldhetők postán a Civilút Alapítványnak címezve (1112 Budapest, Olt utca 23.).
Emellett a jótékonysági kezdeményezés támogatható pénzadománnyal az alábbi számlaszámon: GRÁNIT Bank Zrt. 12100011-10545117. (A közlemény rovatba írják be: Varázsceruza.) Az összegyűlt összegből a Civilút Alapítvány színes ceruzákat vásárol a fogyatékossággal élő gyermekek számára.
Az Alapítvány elsősorban rajzeszközöket, színes ceruzákat, zsírkrétákat, festékeket, filctollakat gyűjt, de szívesen fogadnak kifestőket, matricákat, füzeteket, tolltartókat is.
A tavalyi programról készült videó: https://www.youtube.com/watch?v=kwQ91VvGg4U&t=18s
Fotógaléria a tavalyi akcióról: https://www.civilut.hu/programjaink/galeria
A Vérteserdő Zrt. is a kezdeményezés mellé állt, színes ceruzákat, tolltartókat és egyéb rajzeszközöket ajánlottunk fel erre a nemes célra. Reméljük, hogy sok örömöt és mosolyt varázsol majd a fogyatékossággal élő gyermekek és fiatalok arcára!

A Vérteserdő Zrt. és a rendőrség munkatársai egyeztetést tartottak Gánt-Kőhányáspusztán, ahol megosztották egymással a közös járőrözés során szerzett tapasztalataikat. A

Az Országos Erdészeti Egyesület Bajai Helyi Csoportjának tagsága tartalmas szakmai és kulturális programsorozaton vett részt a Vértes és a Gerecse

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Vénusz Tibor kerületvezető erdész, arborétum-vezető kollégánk 2025. október 21-én életének 91. évében elhunyt. 1961-ben a Vérteserdő

Az Agrárminisztérium (AM) és az Energiaügyi Minisztérium (EM) az elmúlt öt évben közösen 10 milliárd forintot fordított célzott programokra az

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja, október 23-a alkalmából, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban rendezett ünnepségen állami és miniszteri elismeréseket adtak
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.