
Újra látogatható a Körtvélyesi-kilátó!
Tisztelt Erdőlátogatók! Örömteli hír a természetjáróknak: befejeződtek a felújítási munkálatok a Vértes hegység egyik legnépszerűbb panorámapontján. A Kis-Kopasz-hegyen álló Körtvélyesi-kilátó
Az erdőgazdaságok közötti lövészverseny-sorozat soron következő fordulójára 2021. június 25-én került sor a Vérteserdő Zrt. szervezésében, Csákberényben. A mára már hagyományosnak számító esemény helyszíne ezen a versenyen mutatkozott be először. A festék még alig száradt meg az eszközökön – ahogy mondani szokták -, de minden és mindenki a helyén volt. Ugyanakkor muszáj megjegyezni, hogy micsoda emberfeletti teljesítmény van egy ilyen, magas színvonalú lőtér megépítése mögött. Az elmúlt hónapokban a kollégáknak hol a hetekig tartó özönvízszerű esőzéssel, hol a hőségriasztásos napokkal kellett dacolniuk. De megérte!
Pénteken a megnyitót követően 15 csapat 81 versenyzője vágott neki a többkörös küzdelemnek. Golyós és sörétes számok váltották egymást, beosztás szerint. Összesen 25 golyó- és 95 koronglövés várt a résztvevőkre. A sportlövészet szabályainak megfelelően, az egyéni és csapat helyezések eldöntése az összetett eredmény alapján történt. Egyenlő pontszámok esetén úgy egyéni, mint csapatnál a jobb nagygolyó szabadkézből, majd a jobb összes golyó eredmény, végül pedig a korong versenyszámok eredményei a döntőek a pályák sorrendjében dőlt el.
Az AM-Kupa CSAPAT eredményei:
I. helyezett – Vérteserdő Zrt. (Györök Lajos, Juhász Lenke, Ifj. Gróf András, Krausz Lajos)
II. helyezett – Mecsekerdő Zrt. (Ács Péter, Leipold Arnold, Pongrácz Viktor, Józsa István)
III. helyezett – Gemenc Zrt. (Genáhl Krisztián, Szabó Barnabás, Polyák Tamás, Babos Imre)
Az AM-Kupa EGYÉNI eredményei:
I. helyezett – Hajzer Szabolcs (Agrárminisztérium)
II. helyezett – Györök Lajos (Vérteserdő Zrt.)
III. helyezett – Ács Péter (Mecsekerdő Zrt.)
GRATULÁLUNK az összes résztvevőknek és köszönjük a munkát minden segítőnek!

Tisztelt Erdőlátogatók! Örömteli hír a természetjáróknak: befejeződtek a felújítási munkálatok a Vértes hegység egyik legnépszerűbb panorámapontján. A Kis-Kopasz-hegyen álló Körtvélyesi-kilátó

Tisztelt Erdőlátogatók! Tájékoztatjuk Önöket, hogy felújítjuk a várgesztesi Vár-rét közjóléti berendezéseit. A felújítás idejére lezárjuk a Vár-rét érintett részeit. Kérjük,

A kőrisvész látványos változásokat okoz az erdőkben, de a cél a folyamatos erdőborítás és a természetes megújulás támogatása A Vértes

Tisztelt Erdőlátogatók! Ezúton is tájékoztatjuk Önöket, hogy az emberre nem veszélyes afrikai sertéspestis (ASP) kórokozója átterjedt az M1-es autópályától délre

Nagy érdeklődés mellett rendeztük meg társaságunk nyugdíjas találkozóját. A több, mint 60 fős összejövetel bebizonyította, hogy egykori munkatársaink ma is
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
