
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
Május 22-e a Biológiai Sokféleség Világnapja, ebből az alkalomból világszerte hívják fel a figyelmet az élővilág sokszínűségének megóvására és a biológiai sokféleséget veszélyeztető jelenségekre. A biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi platform (IPBES) 2019. évi világjelentése szerint az élővilág az emberi történelem során eddig soha nem tapasztalt mértékben pusztul világszerte, ami a természeti rendszerek ellenálló képességére és ezáltal az emberiségre is kihat, hiszen alapvető életfeltételeinket biztosítja. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a biológiai sokféleség csökkenésének hatására az ökoszisztémák nem képesek az emberiséget tiszta vízzel, egészséges élelemmel, tiszta levegővel, fa- és gyógyszer alapanyaggal ellátni, csökken a szerepük a beporzásban, az éghajlat-szabályozásban, a talajképződésben, az árvizek szabályozásában.
Az előző évek nemzetközi kezdeményezésein alapulva elindult az „Együtt a biológiai sokféleségért!” nemzetközi koalíció, melynek célja, hogy a csatlakozó intézmények együttes erővel hívják fel a figyelmet a természeti válságra és emeljék fel szavukat az élővilág változatosságának megőrzéséért. Mindez különösen fontos a Biológiai Sokféleség Egyezmény világkonferenciája (CoP15) előtt, melyet 2021 októberében rendeznek és ahol a világ országai kulcsfontosságú döntéseket fognak meghozni a világ élővilágának megmentése érdekében.
A kezdeményezéshez a világon bármely nemzeti park, kutatóközpont, tudományegyetem, állatkert, botanikus kert, természettudományi múzeum és egyéb intézmény csatlakozhat, amely egyetért a koalíció vállalásaival. Az együttműködő intézmények és szervezetek felkerülnek az „Együtt a biológiai sokféleségért!” honlapra.
Hogyan lehet csatlakozni az „Együtt a biológiai sokféleségért!” koalícióhoz? Látogasson el (az alábbi linken: http://www.biodiv.hu/news/egyutt-a-biologiai-sokfelesegert-nemzetkozi-koalicio) a Biológiai Sokféleség Egyezmény magyarországi honlapjára és részletes leírást talál róla.
Csatlakozásával Ön is hozzájárul ahhoz, hogy a világ vezetői hatásos döntéseket hozzanak a Biológiai Sokféleség Egyezmény világkonferenciáján!

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
