
Áldott Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!
Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő
Magyarország Kormánya forrást biztosít ahhoz, hogy az Agrárminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve megtisztítsa az állami erdőgazdaságok erdőterületeit és a nemzeti park igazgatóságok területeit az illegálisan lerakott hulladéktól. Az állami erdőgazdaságok felmérték a főként erdők szélén található illegálisan lerakott hulladék mennyiségét, ami megközelítette az 50 ezer köbmétert. Országos szinten az összegyűjtésnek, elszállításnak és az elhelyezésnek a költsége meghaladja a 1,5 milliárd forintot.
A programban a Vérteserdő Zrt. is részt vesz, kezdésként két Erdészeti Igazgatóság területén történt átfogó hulladék-mentesítés. A Síkvidéki helyszínen jármű bontásából származó alkatrészek, valamint kábelszigetelés volt található nagy mennyiségben. A Komárom és Ács közötti 1-es út melletti erdei bekötő út kocsifordulóban végződik, amely a szemetelők számára ideális helyszínként szolgált a hulladék lerakására. Az erdőben további nagy területen helyezkedett el szétszórt apró hulladék (zacskók, üdítők dobozok, stb.).
A Gerecsei helyszínen is jókora szemétkupacok fogadták munkatársainkat. Nem kevés munkával sikerült felszámolni és csak bízni tudunk abban, hogy jó darabig nem kell hasonló akciót indítani ezen a területen. Sajnos – a felmérések és bejelentések is azt mutatják, hogy – számos hasonló terület vár még megtisztításra, ezért a mostani csak a kezdete volt számunkra is a kezdeményezésnek.
Ahhoz, hogy egy tiszta országban élhessünk, két eszköz lehet a segítségünkre: a szemléletformálás és a megelőzés. Utóbbi célt szolgálja például a „Hulladék Radar” nevű, ingyenesen letölthető mobil alkalmazás is. Ezen bárki bejelentheti, hogy milyen típusú, becsült nagyságú hulladékkal és merre találkozott. Az alkalmazáson keresztül eddig több mint ezer bejelentés érkezett, közel kétezer fotóval.
Az erdők és nemzeti parkok megtisztítása szervesen kapcsolódik az agrártárca Országfásítási Programjához, amellyel nemcsak az erdőterület növelését céloztuk meg, hanem a minőségi erdők fenntartását is. Az emberi terhelés csökkentése, a hulladék elszállítása jelentősen hozzájárul az egészséges erdők fenntartásához, nagymértékben javítja az ország környezeti állapotát.

Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy kollégánk, Vizvári Ottó okleveles erdőmérnök, életének 53. évében, Székesfehérváron 2026. március 26-án elhunyt. Ottó

Nyolcvanegy évvel a tragikus események után idén is összegyűltek az emlékezők a Vértes szívében március 22-én, hogy tisztelegjenek Kápolnapuszta ártatlanul
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
