
Tájékoztatás az erdő látogatásáról
A Vérteserdő Zrt., mint vadászatra jogosult és erdőgazdálkodó, a kezelésébe tartozó vadászterületeket érintően tájékoztatást tesz közzé. Tisztelt Erdőlátogatók! A vadállomány
Az elmúlt évtizedekben tapasztalható klíma és csapadékviszony-változásra reagálnunk kell annak érdekében, hogy a következő generációra is élhető környezetet hagyjunk – fogalmazott Farkas Sándor Szegváron, a Településfásítási program első Csongád-Csanád megyei állomásán.
Az Agrárminisztérium miniszterhelyettese elmondta, hogy az Országfásítási program részeként idén ősszel meghirdetett Településfásítási program célja közvetlen lakókörnyezetünk szebbé, élhetőbbé kellemesebbé tétele. A minisztérium nyár elején, mintegy 500 millió forintos keretösszeggel a tízezres lélekszámnál kisebb településeknek hirdette meg a programot. Ennek eredményeként idén ősszel és tavasszal közel ötszáz település közterülete, óvoda- és iskolaudvara, oktatási és önkormányzati intézménye gazdagodhat újabb fákkal.
Farkas Sándor emlékeztetett: Magyarország és a Kárpát-medence területe is ligetes, fás, árteres vidék volt régen, de az ősfás területek az elmúlt évszázadokban fokozatosan visszaszorultak, eltűntek. Az erdők széndioxid-megkötő képességének fenntartása és növelése fontos cél, ezért az agrártárca 2030-2040-re szeretné elérni az ország 26-27 százalékos erdőborítottságát.
Szegvár után Csanyteleken, majd Kisteleken ültetett fát a miniszterhelyettes a polgármesterekkel. Szegvár 30 fát nyert a pályázaton, amelyeket három játszótéren ültetnek majd el – mondta Szabó Tibor György, a község polgármestere. Az ezüst és amerikai hárs és a pusztaszil megfelelő árnyat adnak pár év múlva a játszó gyerekeknek. Csanytelek 12 fára pályázott, amelyekből néhányat a sporttelep területén, a többit más közterületen ültetnek el. Kisteleken az elnyert fák a polgármesteri hivatal és a gimnázium udvarát díszítik majd.
(AM Sajtóiroda)

A Vérteserdő Zrt., mint vadászatra jogosult és erdőgazdálkodó, a kezelésébe tartozó vadászterületeket érintően tájékoztatást tesz közzé. Tisztelt Erdőlátogatók! A vadállomány

A tartósan száraz, csapadékszegény időszakokban az erdők számára egyre nagyobb értéket jelent minden helyben tartható vízmennyiség. A Vérteserdő Zrt. szakemberei

Miközben egyre nagyobb társadalmi figyelem irányul erdeinkre és természeti értékeink megóvására, az állami erdészeti társaságoknak továbbra is évről évre több

Az erdők ökoszisztéma-szolgáltatásai között kiemelkedő szerepet tölt be a kikapcsolódás és a rekreáció lehetősége. A Vérteserdő Zrt. számára kiemelten fontos,

A Baji erdészkerületben, az Öreg-Kovács-hegyen található dagonyához is lajtoskocsival szállítják ki az éltető vizet a Vérteserdő Zrt. kollégái. 552 méteres
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
