
Átadták a Vérteserdő Zrt. megújult ifjúsági szállását és nomád táborhelyét
Ünnepélyesen átadták a Vértes szívében található Mindszentpusztai Ifjúsági Szállást és Nomád Táborhelyet. A korábban leromlott állapotú épületegyüttes környezete és a
A mára már hagyományosnak számító esemény idén nyáron négy fordulóból állt, melyeket négy különböző helyszínen rendeztek meg az adott erdőgazdaságok. Változatos versenyszámok, izgalmas pályák és remek szervezés várta a csapatokat minden alkalommal.
Az érsekcsanádi versenyen mind egyéniben, mind csapatban dominált a Vérteserdő Zrt. alakulata. Csapatunk megállíthatatlan volt: a Juhász Lenke, Györök Lajos, Gróf András és Kiss Szilárd által alkotott egység a dobogó legfelső fokára állhatott a versenynap végén. Egyéniben pedig Györök Lajos, társaságunk vezérigazgató-helyettese nyert.
Itt azonban még nem volt vége, kihirdetésre került a legjobb csapat és legjobb versenyző is, a teljes versenysorozat vonatkozásában. A négy versenyen elért pontok összesítése után, a 2020-as évben a legeredményesebb csapat a Vérteserdő Zrt. (tagjai: Györök Lajos, Juhász Lenke, Gróf András, Krausz Lajos, Kiss Szilárd, Ruppert József) lett, míg egyéniben Györök Lajos diadalmaskodott.
Nagyszerű zárása volt ez a nyárnak, gratulálunk a résztvevőknek, hajrá, Vérteserdő!

Ünnepélyesen átadták a Vértes szívében található Mindszentpusztai Ifjúsági Szállást és Nomád Táborhelyet. A korábban leromlott állapotú épületegyüttes környezete és a

Tisztelt Erdőlátogatók! Örömteli hír a természetjáróknak: befejeződtek a felújítási munkálatok a Vértes hegység egyik legnépszerűbb panorámapontján. A Kis-Kopasz-hegyen álló Körtvélyesi-kilátó

Tisztelt Erdőlátogatók! Tájékoztatjuk Önöket, hogy felújítjuk a várgesztesi Vár-rét közjóléti berendezéseit. A felújítás idejére lezárjuk a Vár-rét érintett részeit. Kérjük,

A kőrisvész látványos változásokat okoz az erdőkben, de a cél a folyamatos erdőborítás és a természetes megújulás támogatása A Vértes

Tisztelt Erdőlátogatók! Ezúton is tájékoztatjuk Önöket, hogy az emberre nem veszélyes afrikai sertéspestis (ASP) kórokozója átterjedt az M1-es autópályától délre
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
