
Áldott Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!
Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő
A szomorkás idő ellenére meglehetősen nagy volt az érdeklődés. Az érdeklődőket társaságunk részéről Dr. Széles Attila igazgatási és kereskedelmi főmérnök és Boglári Zoltán erdőgazdálkodási osztályvezető fogadta.
A szomorkás idő ellenére meglehetősen nagy volt az érdeklődés. Az érdeklődőket társaságunk részéről Dr. Széles Attila igazgatási és kereskedelmi főmérnök és Boglári Zoltán erdőgazdálkodási osztályvezető fogadta.
A Vérteserdő Zrt. mindig is élen járt a technikai újítások, új technológiák bevezetésében, valamint az ehhez tartozó géppark fejlesztésében. Ezt a tendencia napjainkban is folytatódik, hiszen a XXI. században az erdőgazdálkodókat érintő fejlesztések is folyamatosak.
Kihívást jelent a fakitermelés során a gyérítésekből származó faanyag gazdaságos kitermelése és készletezése. Sokszor ez a feladat nagy gépekkel csak úgy oldható meg gépekkel, hogy olyan faegyedeket is ki kell termelni, amelyek a későbbiek során talán még jobban értékesíthetők lennének. A fejlesztések során a használt gépek méreteit csökkentését célozzák a jobb helykihasználás elérésére. Ezen a piacon található a ROTTNE és a MALWA gyártó is.
Az ismertetők után a terepi program következett, ahol már „élesben” is láthattuk a gépeket.
A MALWA 560 a gyérítések ideális forwardere, amely csupán 1.940mm széles és mindössze 4.700kg a saját tömege, ezzel szemben raksúlya: 5.500kg. Keskeny kialakítás, kis fordulósugár, minimális talajnyomás, tágas, kezelőbarát kabin, erős és akár 8 méteres gémkinyúlású CRANAB daru, megbízható 75 LE (55kW) Caterpillar motor, rendkívül alacsony fogyasztás, szervizbarát kialakítás, és persze személyre szabható opciók széles tárháza.
A MALWA 560 forwarder előtt egy szintén igen kompakt – alig 2 méter széles – ROTTNE H8-as harvester haladt.
A bemutató során lehetőség nyílt a tapasztalatcserére, beleülhettünk a gépekbe, ismerkedhettünk a technikai újításokkal. A hivatalos programot munkaebéd zárta.

Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy kollégánk, Vizvári Ottó okleveles erdőmérnök, életének 53. évében, Székesfehérváron 2026. március 26-án elhunyt. Ottó

Nyolcvanegy évvel a tragikus események után idén is összegyűltek az emlékezők a Vértes szívében március 22-én, hogy tisztelegjenek Kápolnapuszta ártatlanul
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
