
Átadták a Vérteserdő Zrt. megújult ifjúsági szállását és nomád táborhelyét
Ünnepélyesen átadták a Vértes szívében található Mindszentpusztai Ifjúsági Szállást és Nomád Táborhelyet. A korábban leromlott állapotú épületegyüttes környezete és a
A Vértesi Erdő Zrt.-nek korábban is volt méhészete, de egy 2018-ban elnyert EU-s pályázat segítségével most jelentősebb nagyságrendben folyik a méhészkedés az erdőgazdaság berkein belül. A két évig tartó projekt az Interreg Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében valósult meg. A projekt célja a természeti és kulturális örökség összekapcsolása a méhészeti hagyományokon keresztül a két ország Állami Erdőgazdasága között. A méhek – az erdő gyermekei, az ökoszisztémák nélkülözhetetlen és fáradhatatlan napszámosai -, az erdő természetes lakói. A múltban általános volt, hogy az erdészeknek méheseik voltak és méheket tenyésztettek. Ez a projekt remek megoldást kínál a méhészeti hagyományok felelevenítésére. Elősegíti a fiatalok természetbarát gondolkodásának kialakulását, felkelti a méhészet iránti érdeklődést. Most érünk a megvalósítási időszak végére: a tavalyi évben leszállításra került 200 méhcsalád, elvetettünk közel 20 hektár vegyes méhlegelőt, idén elkészül a méhfeldolgozó, a viaszkezelő és a bemutatóterem.
A méhek már hordják a nektárt a repcéről, bízunk benne, hogy a kieső akácvirágzás helyett majd a hárson és a napraforgón érünk el jelentős eredményeket. A veszélyhelyzet miatti megszorítások után, mikor az élet visszatér a korábbi, megszokott kerékvágásba, tárt karokkal fogadjuk majd a kirándulókat is. Erdei iskolai előadásokkal, látványkaptáras szemléltetéssel, mézkóstolással folytatjuk az ökológiai szemléletformáló tevékenységünket, járulunk hozzá a tudatos emberpalánták neveléséhez.
A Vértesi Erdő Zrt. a Vértes- és a Gerecse-hegységek, valamint a Császári-dombság és a Bakonyalja tájegységeken, mintegy 46000 hektár erdőterületet kezel. Az erdő- és vadgazdálkodásunk évszázados szaktudásra, tapasztalatra és hagyományokra épül. Egyensúlyt teremtünk a hagyományos – tartamos és fenntartható – erdőgazdálkodási, valamint közjóléti feladataink között. A változatos flóra nagyon kedvező méhlegeltetési lehetőségeket nyújt, szakembereink a tapasztalatok és a természeti adottságok birtokában örömmel adják át tudásunkat, hogy a méhészet világát minél szélesebb körben megismerhesse a nagyközönség.

Ünnepélyesen átadták a Vértes szívében található Mindszentpusztai Ifjúsági Szállást és Nomád Táborhelyet. A korábban leromlott állapotú épületegyüttes környezete és a

Tisztelt Erdőlátogatók! Örömteli hír a természetjáróknak: befejeződtek a felújítási munkálatok a Vértes hegység egyik legnépszerűbb panorámapontján. A Kis-Kopasz-hegyen álló Körtvélyesi-kilátó

Tisztelt Erdőlátogatók! Tájékoztatjuk Önöket, hogy felújítjuk a várgesztesi Vár-rét közjóléti berendezéseit. A felújítás idejére lezárjuk a Vár-rét érintett részeit. Kérjük,

A kőrisvész látványos változásokat okoz az erdőkben, de a cél a folyamatos erdőborítás és a természetes megújulás támogatása A Vértes

Tisztelt Erdőlátogatók! Ezúton is tájékoztatjuk Önöket, hogy az emberre nem veszélyes afrikai sertéspestis (ASP) kórokozója átterjedt az M1-es autópályától délre
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
