
Áldott Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!
Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő
A Vértesi Erdő Zrt. és Gánt Község Önkormányzata 2020. március 21-én, 10 órai kezdettel megemlékező ünnepséget szervez az egykori Kápolnapuszta temetőjében, az 1945. március 16-án, kegyetlenül legyilkolt férfilakosság tragédiájára emlékezve. A túlélőket, az áldozatok családtagjait, az árván maradt gyermekeket a szomszédos sváb települések fogadták be. Az egykori falu – a történelmi események tükrében – a Vértes II. világháborús múltját kutatók körében az érdeklődés középpontjában áll. Társaságunk részéről tudatos törekvés a minden évben megtartott megemlékezés, ezzel járulva hozzá erdőterületünkön belül a településtörténeti ismeretanyag elmélyítéséhez. Társadalmi elkötelezettségünkké vált a helytörténeti tudás gyarapítása, a források alapos feltárása és közreadása, hiszen mindez szerves része hazánk történelmi folyamatainak. Ezek a rendezvények, megemlékezések, erősítik a felnövekvő generáció identitását, s az ő gondolkodásuk, tudásuk jelenti a mindenkori magyarság jövőjét.
A megemlékezés helyszíne: Kápolnapuszta temetője
Időpont: 2020. március 21., 10 óra
Megnyitó beszédet mond: Macsek Lajos, a Vértesi Erdő Zrt. vezérigazgatója
Ünnepi beszédet mond: Illés Szabolcs Csákvár város polgármestere
Megemlékező beszédet mond: Spergelné Rádl Ibolya Gánt község polgármestere
Az áldozatokért imát mond: főtisztelendő Hajdu Ferenc általános helynök és kanonok
A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel vár a Vértesi Erdő Zrt. és Gánt Község Önkormányzata!
A rendezvény helyszínének GPS koordinátái:
47.396109, 18.357971

Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy kollégánk, Vizvári Ottó okleveles erdőmérnök, életének 53. évében, Székesfehérváron 2026. március 26-án elhunyt. Ottó

Nyolcvanegy évvel a tragikus események után idén is összegyűltek az emlékezők a Vértes szívében március 22-én, hogy tisztelegjenek Kápolnapuszta ártatlanul
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
