
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
Kitüntetések október 23-a alkalmából
Két volt Vértesi Erdő Zrt. dolgozó is szakmai elismerésben részesült.
Az 1956-os forradalom hőseinek is köszönhetjük, hogy Magyarországra megbecsüléssel tekint a világ. Ma a figyelmünket arra kell fordítanunk, ami ennek a szabadságvágynak a nyomán felépült hazánkban és Európában – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából rendezett ünnepségen, kedden, Budapesten.
A tárcavezető kiemelte: 1956 még nem egészen történelem, még nem egészen múlt, még fájnak a sebek, még nem apadt ki a harag, még él a gyász, a büszkeség, a tisztelet viszont ugyanolyan őszinte maradt. Hozzátette: a forradalom és szabadságharc eseményei felépítettek egy szabad, demokratikus országot, egy olyan Magyarországot, amely erős öntudattal és önbizalommal rendelkezik. Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy az országnak ma is szüksége van példaképekre. Olyan emberekre, akik a hivatásuk iránti elkötelezettségből, lelkiismeretesen végzik a dolgukat hosszú éveken, évtizedeken át.
A miniszter az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja, október 23-a alkalmából adományozott szakmai elismerések kapcsán kiemelte: a díjazottak felfedezték magukban a forradalmárok büszke eszmei örökségét és megmutatták az egész országnak, hogy képesek hatással lenni másokra. Ebből az erkölcsi tőkéből a magyar agrárium is erősödött az elmúlt években. „Ezért elődeink előtti múlhatatlan tisztelettel, ma elismerésünket fejezzük ki mindazok példaértékű munkássága előtt, akik elkötelezetten dolgoznak a magyar agrárium gyarapodásáért, sikereiért, nemzetközi elismertségéért” – emelte ki a tárcavezető.
Az agrárminiszter összesen 74 személynek adományozott elismerést az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából.
Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatában részesült Rozmann Antal, a Vértesi Erdő Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze, Agostyán és Vértestolna erdeinek kezeléséért, a Tatai Erdészet vadgazdálkodási tevékenységének szervezéséért – az elismerést a díjazott lánya, Rozmann Hajnalka vette át.
Életfa Emlékplakett Bronz fokozatában részesült Hartdégen Mátyás, a Vértesi Erdő Zrt. nyugalmazott vezérigazgató-helyettese, az erdőgazdaság bánya-rekultivációs tevékenységének irányításáért, és a társaság erdőművelési tevékenységének gépesítéséért.
Gratulálunk a kitüntetetteknek!
Forrás: AM Sajtóiroda
Fotók: Pelsőczy Csaba/AM

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
