
Áldott Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!
Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő
Az Országos Vadásznap és Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál keretében került megrendezésre Pákozdon a 18. STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság. Az 1848. szeptember 29-én lezajlott magyar-horvát (Móga & Jellasics) ütközetéről méltán híres faluban ezúttal nemes küzdelemben az ország legjobb fakitermelői csaptak össze. Ágyúdörgés helyett most a motorfűrészek hangjától volt hangos a környék. Az izgalmas, férfias csatában kiválóan szerepeltek a Vértesi Erdő Zrt. által szervezett császári régiós elődöntőből kvalifikált csapatok, mivel hárman is az első nyolc között végeztek a 40 csapatos döntőben. A nap során egészen hihetetlen módon a szerelés versenyszám időeredményét két csapat is 13 másodperc alá vitte, mely új rekord is egyben. Az első 8 helyezés közt valóban csak nüanszok döntenek. Az viszont bizonyos, hogy a császári elődöntő mezőnye az egyik legerősebb, mivel 2018-ban és 2019-ben is 3-3 csapat volt az első 8-ban (tavaly a bajnok Vértesi Erdő Zrt. csapata is), s ezzel kvalifikációt szerezve a 2020-as Bajnokok Bajnoka szegedi versenyére. Gratulálunk az eredményekhez! További balesetmentes versenyzést és szép sikereket kívánunk!
Az első 8 helyezett és pontszáma (kiemelten jelölve a császári elődöntősök):
1. Ritrovi Kft. – Mecsekerdő Zrt.
2. Északerdő 100 +
3. Gemenc Zrt.
4. Dalerd Zrt.
5. Silvanus 2001 Kft – Molnár Ervin E.V.
6. Süttői Hántoló Szarvasok
7. Agrogold Császár – Karsai Team
8. Bakonyi Bogvágó Banda – Bakonyerdő Zrt. I.
A fenti kép forrása: http://erdo-mezo.hu/tag/stihl-orszagos-fakitermelo-verseny/
A részletes eredmények az alábbi linken találhatóak: http://www.fakitermeloverseny.hu/hu/orszagos-fakitermelo-versenysorozat

Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy kollégánk, Vizvári Ottó okleveles erdőmérnök, életének 53. évében, Székesfehérváron 2026. március 26-án elhunyt. Ottó

Nyolcvanegy évvel a tragikus események után idén is összegyűltek az emlékezők a Vértes szívében március 22-én, hogy tisztelegjenek Kápolnapuszta ártatlanul
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
