Felesége, testvérei, barátai vettek végső búcsút – 2021. július 29-én – Szebényi Lászlótól a Csákberényi Lőtéren.

Egyszerre volt világutazó, versenyző, sportdiplomata, mentor, férj és barát. De ki is volt valójában Szebényi László, mindenki Laci bácsija?
Van egy film, aminek végén a katona átnyújtja a csatában elesett utolsó szamuráj kardját az ifjú császárnak. Az uralkodó arra kéri, mondja el, hogyan halt meg. Ő válaszul csak annyit mond: inkább azt mondom el, hogyan élt. Ezt tesszük mi is, elmondjuk hogyan élt, mit hagyott örökségül nekünk. Hiszem, ezeket a sorokat olvasva azokhoz is közelebb kerül az emléke, akik nem ismerhették személyesen. Egy izgalmas életút volt az övé, tele fordulatokkal és meghatározó mérföldkövekkel.

Szebényi László 1940-ben született, gyermekkorát Siófokon töltötte, de már 13 évesen eldöntötte, ha egyszer „nagy lesz” nem marad Magyarországon. Három év múlva, 1956-ban 16 évesen hagyta el az országot, sok magyar honfitársával egyetemben. Saját bevallása szerint, a döntésében szerepet játszott, hogy anyja rangos német nemesi család sarja, míg apja osztrák származású volt. Belgiumban kötött ki, ahol hamar kiderült, hogy kivételes érzéke a nyelvekhez, alig néhány hónap alatt megtanult flamandul. Aztán ehhez jött még az angol, a német, a francia, a holland és a spanyol. Ezzel kapcsolatban többször hangoztatta: ami az én nyelvtanulásomban az érdekes, hogy soha semmit nem fordítok le egyik nyelvről a másikra, ha például angolul beszélek, akkor angolul is gondolkodom, de így van ez a többi nyelvvel is. Belgiumban fotózsurnalizmust tanult, majd – Kodak ösztöndíjjal – másfél évig Amerikában fotóriporter iskolába járt. Ennek köszöngetően lett szabadúszó fotós. Portré- és a színházi fotózással foglalkozott, de gyakran vállalt be veszélyes helyeket is a nagyobb kereseti lehetőség miatt.

A sportlövészettel még a belgiumi évek alatt ismerkedett meg. Nem tartotta magát versenyző típusnak, de tehetsége ezen a területen is hamar utat tört magának, egyik versenyt nyerte a másik után. Talán kevesen tudják, de azon kevés versenyzők egyike volt a világon, aki 200/200 korongot lőtt néhány évtizede skeet lövészetben. Párhuzamosan egy másik hobbinak is hódolt, műlegyes horgászattal múlatta szabadidejét. Ebben meglátva az üzleti lehetőséget, hamarosan luxus horgászbotok összeállításával és értékesítésével kezdett el foglalkozni. Ehhez társult később a drága sportfegyverek eladása, majd az extra horgász- és vadászutak szervezése. Ennek köszönhetően bejárta a világot, kevés olyan szeglete van a Földnek, ahol ne fordult volna meg. Ugyan, ezekben az években kissé hátrébb szorult a sportlövészet, de – némi unszolásra – 1991-ben újra lőni kezdett, de akkor már az ún. parcours számban. Aztán 2000-ben, több évtizedes távollét után feleségével végleg hazaköltözött, Székesfehérváron rendezték be az életüket.

Az aktív versenyzést követően sem fordított hátat a sportlövészetnek. Sőt! 2003-tól a FITASC (nemzetközi szövetség) elnökségi tagja, majd főtitkára, később a 2017-ben alakult Magyarországi Vadászlövészek Egyletének alapító tagja és tiszteletbeli elnöke lett. Elvitathatatlan érdeme volt abban, hogy Magyarországon kialakult és aztán megerősödött a korongvadászat. Ez lett a munkája, a hobbija, a szórakozása, a mindene. Büszkeséggel töltötte el, hogy egy kis ország milyen befolyásra tett szert a sportlövők világában. Sportdiplomáciai kapcsolatai, a sportág iránti elkötelezettségének köszönhetően az elmúlt években számos rangos, nagy hazai és nemzetközi érdeklődésre számot tartó verseny került sikeresen lebonyolításra.

Mert elszánt volt és hitt benne. Már 2014-ben – még mielőtt igazán ismert lett volna a korongvadászat idehaza – ezt nyilatkozta: Biztos vagyok benne, hogy jó versenyeket fogunk rendezni! És rendeztünk is, de még milyen jó versenyeket! Európa- és világbajnokságok sora jelezte azt, hogy Magyarország kiváló terepe ennek a sportágnak. A nemzetközi versenyek szervezésében megszerzett tapasztalatát és kiváló kapcsolatait kihasználva olyan rendezvények valósultak meg – például 2015-ben és 2017-ben Galgamácsán, vagy 2019-ben Gánton -, melyek a sportág élvonalába repítették hazánkat. Évről-évre, a világ legjobb lövői méltatták a helyszíneket, a pályákat, a szervezést és a magyar vendégszeretetet. Szebényi László személye és munkássága örökre nyomot hagyott a lősportban és nyomot hagyott bennünk is, akik ismertük, becsültük, szerettük.

Egy nagyszerű EMBER távozott, pótolhatatlan veszteség a hazai és nemzetközi sportéletnek egyaránt! Isten veled, Laci bácsi!

Szebényi László búcsúja a Hazai Vadász összeállításában és Reviczky Gábor tolmácsolásában hallható.