A koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések bár jelentős változásokat hoztak a Vértesi Erdő Zrt. napi működésében, ha csökkentett üzemmódban is, de folytatja tevékenységét. Erről kérdeztük Mezei János kommunikációs vezetőt.

Milyen azonnali változásokat hozott a kialakult helyzet a Vértesi Erdő Zrt. működésében?
A járvány elleni védekezés keretében, a Kormány által kihirdetett veszélyhelyzeti rendelkezéseknek megfelelően az állami erdőgazdaságok, így Társaságunk is szünetelteti közjóléti intézményeinek működését. Határozatlan időre bezártuk a csákberényi Gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeumot, a pusztavámi Vajda János Erdészeti Erdei Iskolát, az Agostyáni Arborétumot, a pusztavámi Malomerdő Panziót, a tatabányai Erdei Delikátesz boltot, valamint az összes vadászházunkat. Továbbá töröltük az összes zártkörű és nyilvános rendezvényünket is.

Erdőbe mehetünk?
Az erdő látogatása – amíg Magyarország Kormánya ettől eltérően nem rendelkezik – továbbra is lehetséges. A parkerdők, nyitott arborétumok, tanösvények, turistautak továbbra is látogathatóak, azonban ebben az esetben is kerülni kell a csoportosulást, és fokozottan figyelni a járványügyi intézkedések betartására.

A bezárások érintik-e az ügyfélfogadási rendet?
Igen, mind a Vértesi Erdő Zrt. központjában, mind pedig a Gerecsei Erdészeti Igazgatóságnál, a Síkvidéki Erdészeti Igazgatóságnál, a Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatóságnál és Észak-Vértesi Erdészeti Igazgatóságnál szünetel a személyes ügyfélfogadás. A pénztárak zárva tartanak. A kapcsolatfelvétel és ügyintézés csak e-mailen és telefonon, valamint az igazgatóságok közvetlen elérhetőségein keresztül történik.

A kereskedelmi üzletágban mik a legfontosabb változások?
Mindenek előtt szeretném elmondani, hogy továbbra is zavartalan a Tatabánya Erőmű ellátása. Stratégiai partnerként, a vállalt feladataink ellátásához rendelkezünk tartalék tárolótérrel a fűtőerőműhöz közeli DEPO-n, ahol jelenleg is megfelelő mennyiségű prémium minőségű tüzelőanyag áll készleten.
Fontos megemlíteni, hogy a lakosság tűzifával való ellátása is biztosított, Erdészeti Igazgatóságaink az időszaknak megfelelő mennyiségű tűzifakészlettel rendelkeznek és társaságunk elsődleges célja a lakossági igények folyamatos, zökkenőmentes kielégítése. A készpénzforgalom ugyanakkor jelentős járványügyi kockázatot jelent, melynek csökkentése érdekében a megvásárolni kívánt szállítmányok ellenértéke a korlátozás időszakában kizárólag előrefizetéssel, a Vértesi Erdő Zrt. bankszámlájára történő utalással egyenlíthető ki. A tűzifa értékesítésünk most teljes egészében készpénzmentessé vált, de lehetőség van a honlapunkon keresztül internetről rendelni, ugyanakkor biztosítjuk a telefonon keresztül történő vásárlás lehetőségét is.
Arra kérünk minden kedves vásárlót, hogy látogassanak a www.verteserdo.hu/lakossagi-tuzifa-arjegyzek oldalra, ahol további részleteket, a rendelés módját és a szükséges letölthető nyomtatványokat is megtalálják.

Az utóbbi időben ugyancsak nagy sajtóérdeklődés mellett zajlottak a különböző erdősítési és fásítási programok, ezeknél várható visszaesés?
Az eddig meghozott intézkedések nem érintik az erdősítési és egyéb erdőgazdálkodási tevékenységeinket. Működésünk, a feladatok elvégzése mind az Országfásítási Program, mind pedig az önkormányzati Erdősítési Program tekintetében folyamatos. A Vértesi Erdő Zrt. változatlanul kínálja partneri együttműködését az erdőtelepítéssel, erdőtelepítési pályázattal élni kívánó önkormányzatoknak, magán földtulajdonosoknak és gazdálkodóknak. Erdőgazdaságunk, ahogy eddig is, minden rendelkezésére álló eszközzel azon van, hogy az adott helyzethez alkalmazkodva a legmagasabb szinten folytassa feladatainak ellátását, szolgálja ki a lakosságot és partnereit.