A február 4-én tapasztalt rendkívül időjárási körülmények miatt elmaradt kaszap-kúti megemlékezés 2023. február 11-én, szombaton 10 órakor kerül megtartásra az eredeti helyszínen, a vérteskozmai II. világháborús emlékműnél. Emlékezzünk közösen magyar huszárainkra, akik 78 évvel ezelőtt a II. világháború utolsó hónapjaiban a legdrágábbat – életüket – adták Hazánkért!
A Vértes vonulatai közt harcolt 1944/45. telén az I. Magyar Királyi Huszáralakulat, melynek katonái ádáz közelharcban és rendkívüli időjárási körülmények közt tartották magukat – több, mint két hónapig – a jelentős túlerőben előrenyomuló szovjetekkel szemben. A hősies ellenállást követően mindössze 12 huszár maradt életben, mire elérték a saját vonalaikat. Történelmi jelentősége még az eseménynek, hogy ez volt az utolsó dokumentált harci cselekmény, ahol magyar lovas, katonai alakulat harcolt.
A Vérteserdő Zrt. 2013 januárjában állított kettős kereszt emlékművet a Vértesben elesett magyar honvédek emlékére, mely előtt – immár tizedik éve – minden évben koszorúzással egybekötött ünnepséggel tiszteleg. A 10 éves évfordulóra a Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatóság a Vértes Kozma Alapítványt bízta meg a kereszt és a talapzat felújításával. A munkák január elejére befejeződtek.
A Vérteserdő Zrt., Csákvár Város és Gánt Község Önkormányzatával közösen, az új időpontban tartja meg a rendezvényt a vérteskozmai út melletti emlékműnél. A kettős kereszttel szembeni oldalon a Capa Központ II. világháborús tematikájú képeiből kültéri fotókiállítás lesz látható 2023. május 29-ig.
Megemlékező beszédet mond:
Györök Lajos, a Vérteserdő Zrt. vezérigazgató-helyettese
Illés Szabolcs, Csákvár Város polgármestere
Krausz János, Gánt Község polgármestere
Ünnepi beszédet mond:
Kőrösi Orsolya, a Capa Központ ügyvezető igazgatója
Tessely Zoltán, miniszterelnöki biztos, országgyűlési képviselő
Az elhunytakért imát mond:
Ugrits Tamás, püspöki irodaigazgató, pasztorális helynök
Közreműködik: Ruff Nikolett, énekesnő
Emlékezzük együtt! Mindenkit szeretettel várunk!