Bejegyzés archívum

Száz programmal vár az idei Erdők Hete

A XXV. Erdők Hete programsorozat az erdőgazdálkodás fenntartható gazdálkodásban betöltött szerepét és azon belül a szakértelem fontosságát hangsúlyozza – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára az Erdők Hete

Elolvasom

Erdők Hete a Vérteserdőnél

A Vérteserdő Zrt. idén is aktívan részt vesz, a környezeti nevelést célzó, országos jelentőségű Erdők Hete rendezvénysorozat szervezésében és lebonyolításában. Az Országos Erdészeti Egyesület által indított kezdeményezésen a vezetett túrák,

Elolvasom

Látványos programokkal nyitja meg kapuit a világkiállítás!

Többek között kutyás- és lovasbemutatókkal, óriásakváriumokkal, a World Conservation Forum megnyitójával, koncertekkel, valamint számos szakmai és szórakoztató programmal várják az érdeklődőket az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás nyitóhétvégéjén,

Elolvasom

Megnyitottunk!

A múlt heti ünnepélyes átadást követően a Gróf Esterházy Móric Ökoturisztikai Központ és Turistaház 2021. július 22-én megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt. Létesítményünk egész évben várja az erdőt megismerni vágyó

Elolvasom

Ökoturisztikai fejlesztés az Agostyáni Arborétumban

Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ támogatásával, a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében fejlesztette a Vérteserdő Zrt. a „Gerecse gyöngyszemében” lévő kulcsosházát. Az Agostyáni Arborétum a Gerecse egyik páratlan

Elolvasom

Mindannyian felelősséggel tartozunk teremtett világunkért

Megkülönböztetett figyelmet fordítunk természeti értékeink és környezetünk megóvására, ezért jelentős lépéseket tudtunk tenni a környezetvédelmi céljaink megvalósítása terén, beleértve többek között a levegőminőség-védelmi intézkedéseket és a mezőgazdaságban keletkező fóliahulladék problémájának

Elolvasom