Bejegyzés archívum

Újra lehet pályázni a Településfásítási Programban

Megnyílt a regisztráció a Településfásítási Program második ütemére – A településeknek 20 nap áll rendelkezésére adataik megadására. Folytatódik az Agrárminisztérium által indított, rendkívül sikeres Településfásítási Program. A minisztérium az egyértelműen

Elolvasom

Településfásítás Bokodon

Sikeres a kormány Településfásítási Programja, hiszen olyan közösségkovácsoló kezdeményezésről van szó, amelyben csaknem 500 település vesz részt ősz óta országszerte. Az Agrárminisztérium által indított program keretében eddig 10 695 fát

Elolvasom

Településfásítás Kisbéren és Bakonybánkon

A Vérteserdő Zrt. szakmai felügyelete mellett újabb két településen kerültek elültetésre sorfák a Településfásítási Program jóvoltából. A Településfásítási Program 2021-ben induló második ütemében összesen 24 ezer sorfát igényelhetnek a 10

Elolvasom

Újra lehet pályázni a Magyar Tájdíjra

A Magyar Tájdíj az Európa Tanács Táj Díja által ihletett és annak szellemiségében létrehozott elismerő cím, amely a magyar táj védelme, kezelése, tervezése érdekében kiemelkedő tevékenységet folytató önkormányzatok, önkormányzati társulások

Elolvasom