Právetz Antal 1946. június 26-án született a Fejér Vármegyei Söréden. Harmadik generációs erdészdinasztia sarja, már nagyapja és édesapja is Csákberény, Csákvár, Gánt térségében tevékenykedett. Gyermekkora és gyakornoki évei is az erdészethez kötötték.

Általános iskolai tanulmányait követően az 1 év előgyakornoki időt követően felvételt nyert a soproni Erdészeti Technikumba (ma Kisalföldi ASZC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium). Itt jeles eredménnyel végezte tanulmányait 1961-1965 között. A Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem (ma Soproni Egyetem) Erdőmérnöki Karának hallgatója volt 1966-1971 években. Diplomatervét a Tatai Állami Gazdaság vadászterülete alaptérképének, talajtérképének, vadgazdálkodási adottságainak értékeléséből írta, mely akkoriban összetett és újszerű megközelítésnek számított e témakörben.

1971. augusztus 16-án kezdte meg szakmai pályafutását a Vérteserdő Zrt. jogelődjénél, a Vértesi Állami Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnál. A Csákvári Erdészetnél – ma Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatóság – egy évig gépesítési, majd két évig erdőművelési műszaki vezetői beosztásban dolgozott. 1974-től 2019-es nyugdíjba vonulásáig az erdészet vezetője. 45 éves erdészeti igazgatói tapasztalata szinte egyedülálló az országban. A Dél-Vértes sajátos termőhelyi és klimatikus viszonyai közt az itt található erdők kezelése minden itt dolgozó erdésznek, erdőmérnöknek egy szép, de nehéz szakmai kihívás. A mintegy 13 000 ha-os erdészeti igazgatóság hosszú évtizedek alatti mindennapos összefogása, irányítása komoly szakmai és szervezési elvárásokat támasztó feladat volt. E hosszú munkásságát a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével is elismerték 2012-ben.

A változatos dél-vértesi erdőállományok szakszerű kezelése sokrétű munkát feltételezett. A vad- és erdőgazdálkodás összehangolása napjainkban is kiemelt fontosságú feladat. Právetz Antal ezzel kapcsolatos feladatait nemcsak a felelős erdőgazdálkodó pozíciójából, de 1997-től mint a Fejér Megyei Vadászkamara hivatásos vadász alelnöke, és mint a Gánti Vértes Vadásztársaság vadászmestere is végezte.

A Vértes igen gazdag történelmi és tradícionális emlékekben. Právetz Antal ezen egyházi és világi erdei emlékhelyek megőrzésére és felújítására is mindig nagy hangsúlyt fektetett, hogy a múltat a jövendő generációk se feledjék. Jelentős érdemei voltak a kőhányási Szent Teréz kápolna felújításában, a Gánt közeli Kápolnapuszta temetőjének felújításában és a településhez kapcsolódó háborús emlékek felkutatásában és megőrzésében, a vérteskozmai – második világháborús – un. Huszár Emlékmű, valamint a csákberényi Gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeum megalapításában és a kőhányáspusztai Gróf Esterházy Móricz Ökoturisztikai Központ létrehozásában is.

Az Országos Erdészeti Egyesületnek 1971 óta volt tagja. Nagyon sok programot és rendezvényt szervezett, tanulmányutakon fogadta erdésztechnikus és erdőmérnök évfolyamok sokaságát. 2013-ban a Vérteserdő Zrt. működési területén szervezett 144. Vándorgyűlés Dél-Vértesi szakmai programjának házigazdája is volt egyben.

A Vértes tájegységhez fűződő, mintegy fél évszázadnyi, egy szolgálati helyhez hű szakmai életútjával nagyfokú elhivatottságról, szakmaszeretetről és tudásról tett tanúbizonyságot. Munkáját mindig a rá jellemző nagyfokú precizitással és körültekintéssel végezte, melyet kollégái megbecsülése tükrözi vissza mind a mai napig.

Právetz Antal 2024. szeptember 19-én, életének 79. évében hunyt el. Utolsó útjára 2024. október 4-én kísérjük Csákváron az alábbi gyászjelentésben részletezettek szerint.

Nyugodjék békében!

Vérteserdő Zrt.