A Vérteserdő Zrt. és az Erdészek a Vértes Értékeiért Egyesület közös pályázati felhívást tesz közzé a kőhányási Gróf Esterházy Móric Ökoturisztikai Központ és Turistaház (Gánt 096/6 hrsz.) üzemeltetési feladatainak ellátása tárgyában.

A létesítmény üzemeltetésére azok pályázhatnak, akik vállalják, hogy:

1. A teljes létesítményt a funkcióinak megfelelően üzemeltetik, kiemelt figyelemmel az ökoturisztikai célokra, úgy mint
– ajándékbolt üzemeltetése (recepciós pult),
– étterem és előadóterem üzemeltetése,
– oktatóterem üzemeltetése,
– szálláshelyek üzemeltetése,
– kerti foglalkoztató üzemeltetése.
2. Az ökoturisztikai célok megvalósítását a helyi természeti és kulturális értékekre építkezve, a pályázat kiíróival és más érintettekkel is együttműködve Ökoturisztikai Program megvalósítása keretében érik el.
3. Az üzemeltetési szerződést 5 év határozott időtartamra megkötik.
4. Az 5 éves időszak alatt turisztikai munkatársat alkalmaznak, amely turisztikai végzettségű szakember alkalmazását vagy a turisztikában legalább 3 év igazolt tapasztalattal rendelkező szakember alkalmazását jelenti.
5. A létesítményt legalább évi 270 napon át nyitva tartják, a főszezonban: legalább heti 5 napot, napi 8 órában, szünnap nem eshet szombatra, vasárnapra és ünnepnapra (kivéve dec. 25. és jan. 1.).
6. Évente legalább 4 profilba illő turisztikai rendezvényt szerveznek és tartanak.
7. Évente legalább 5000 fő látogatót igazolnak.
8. 5 000 000 Ft kauciót megfizetnek.
9. Az épület felszereltsége tartalmazza a pinceborozó bútorait, a beépített és mobil konyhai gépeket, az étterem és előadóterem asztalait, székeit, a bárpultot, a recepciós pultot, az oktatóterem bútorait, a szálláshelyek bútorait, a pipere tárgyakat, függönyöket és a dekorációs tárgyakat, minden más szükséges felszerelés beszerzéséről gondoskodnak.
10. A létesítmény üzemeltetőnek történő átadásának tervezett időpontja 2021. 05. 31., üzemeltető a részére történő átadást követő 10 napon belül az üzemeltetést megkezdi.

A pályázat benyújtásának feltételei:
– a pályázó által vállalt havi üzemeltetési díj megjelölése (Ft + Áfa), amely szerződéskötés esetén az első két év után felülvizsgálatra kerül,
– a fent felsorolt kötelező elemek vállalását igazoló nyilatkozat,
– a pályázó által végrehajtásra tervezett ökoturisztikai program, koncepció vázlatos összefoglalója,
– pályázat benyújtásának határideje: 2021. 03. 25.
– pályázat benyújtása a titkarsag@verteserdo.hu e-mail címre vagy személyesen a Vérteserdő Zrt. központi székházába (2800 Tatabánya, Dózsakert u. 63.) történő leadással történhet meg.

A pályázat értékelési szempontjai:
– határidőre történő benyújtás, a határidőn túl benyújtott pályázat érvénytelen,
– a vállalt üzemeltetési díj mértéke,
– a fent felsorolt kötelező elemek vállalását igazoló nyilatkozat megléte (aláírt nyilatkozat hiányában a pályázat érvénytelen),
– a pályázó által összeállított Ökoturisztikai Program vázlatos összefoglalójának tartalma.

A helyszín megtekintésére előzetes időpont-egyeztetés alapján van lehetőség.
Kapcsolattartó: Riesing István, telefonszám +36-30/8211-746.

A pályázati felhívás mellékletei:
Helyszínrajz: E-02_Helyszinrajz_ENG
Földszinti és emeleti alaprajzok: E-06_Foldszinti_es_emeleti_alaprajz
Pince alaprajz: E-05_Pince_alaprajz