Május 21-én szombaton reggel még zuhogott az eső Császáron. Azonban a gondosan előkészített pályáknak köszönhetően délelőtt fél 10-kor elrajtolt a mezőny. A pandémia okozta kétéves kényszerű szünetet követően az Andreas Stihl Kereskedelmi Kft. főtámogatásával a Vérteserdő Zrt., Császár Község Önkormányzata és az Agrogold Stihl Császár szakkereskedés rendezhette meg a Stihl Országos Fakitermelő Versenysorozat idei első régiós megmérettetését.

A megnyitón Beke Gyöngyi, a község polgármestere, Györök Lajos, a Vérteserdő Zrt. vezérigazgató-helyettese és Bíró Tibor az Agrogold Stihl Császár ügyvezetője köszöntötte a versenyzőket és a nézőket. A reggeli zápor után, nyárias melegben a délelőtti és a délutáni fordulókban egyaránt kemény küzdelmet láthattak a rétre kilátogatók. Az 1-7. továbbjutást érő helyezésekért szinte borítékolható volt a kiélezett csata, mivel a benevezett 11 csapat közül többen is a korábbi évek országos döntőinek résztvevői, bajnokai voltak.

A nap folyamán többször is „borult” a papírforma. A nagy csatában végül az Alba Berkenye Kft. csapata állhatott a dobogó legtetejére. Második – nevükre rácáfolva – a Sereghajtók csapata lett. A harmadik helyezést a Silvanus 2001 Kft. – Molnár Ervin E.V. együttese érte el. A dobogósok Császár Község Önkormányzata által készítettet kupákat, az Andreas Stihl Kft. által felajánlott vásárlási utalványt és a Vérteserdő Zrt. ajándékcsomagját kapták.

Köszönjük az előkészítést, a társszervezők, Császár Község Önkormányzata és az Agrogold Stihl Császár munkatársainak, valamint a Vérteserdő Zrt. minden kollégájának, akik a szervezésben, és a versenynap sikeres lebonyolításában segédkeztek.

Gratulálunk a dobogósoknak, a többieknek pedig a tisztes helytállásért! Külön köszönet minden csapatnak a fegyelmezett részvételért! További szép sikereket kíván a versenyzőknek a Vérteserdő Zrt.

Fotók: Boglári Zoltán, Bottos Judit, Hartdegen Ákos, Tarjáni Antal, Rimári Tibor