A 4 éves, országos növénytelepítési programsorozat első körében a 10 000 főnél nagyobb magyar városok pályázhatnak belterületük fásítására. A kezdeményezésnek köszönhetően összesen 7000 darab sorfát ültetnek majd el hazai városokban. A program a MOL-Új Európa Alapítvány, az Agrárminisztérium, az Országos Erdészeti Egyesület és a Megyei Jogú Városok Szövetsége közreműködésével jött létre.
A Vérteserdő Zrt. Komárom-Esztergom és Fejér megyei területrészein az Országos Erdészeti Egyesület szervezi az állami erdőgazdaság szakembereinek bevonásával és az OEE Vértesi Helyi Csoportja tagjainak koordinálása mellett a faültetéseket.

2022. tavaszán, a program első fázisában a megyeszékhelyek és a megyei jogú városok számára nyílt lehetőség a települések zöldítésére, sorfák mintaültetése keretében. Ezt követően minden tízezer feletti lakosú magyarországi település pályázhatott. Több mint 100 város élt a lehetőséggel országszerte. Ennek köszönhetően az ősz folyamán további 6500 darab sorfa egységcsomagot osztanak szét a települések zöldítésére. A városok nagyméretű sorfák mellett az ültetéshez szükséges kiegészítőket, útmutatót és szakmai tanácsadást is kapnak az erdészek közreműködésével. Az igénylés során 16 fafajta közül választhattak a települések a készlet erejéig. Egy város minimum 30, maximum 70 db sorfát igényelhetett, amelyeket közterületeiken, közintézményeik udvarában ültethetnek el.

Oroszlány Város Önkormányzata a maximális 70 darab sorfát igényelte. Október 26-tól kezdődött meg több helyszínen a platánok és fehér eper sorfák kiültetése a Vérteserdő Zrt. Észak-Vértesi Erdészeti Igazgatósága és az OEE Vértesi Helyi Csoportja tagjainak szakmai felügyelete mellett. Mindkét fafaj ideális választás városi körülmények között, hiszen a platán a parkok, míg a fehér eper régóta az útfásítások „klasszikus” fafaja. A helyszíni munkákat Pintér István erdészeti igazgató és Reményfy Zsigmond erdőmérnök gyakornok segítették.

A programban érintett településeken az őszi időszakban emellett óvodásoknak és iskolásoknak szóló edukációs erdőpedagógiai program szervezésére is lehetőség van, támogatva a fiatalok további ismeretszerzését a fenntarthatóság és környezettudatosság területén. Erre a lehetőségre Oroszlány Városa is jelentkezett helyi iskolások bevonásával.
Fotó: Reményfy Zsigmond