A 4 éves, országos növénytelepítési programsorozat első körében a 10 000 főnél nagyobb magyar városok pályázhatnak belterületük fásítására. A kezdeményezésnek köszönhetően összesen 7000 darab sorfát ültetnek majd el hazai városokban. A program a MOL-Új Európa Alapítvány, az Agrárminisztérium, az Országos Erdészeti Egyesület és a Megyei Jogú Városok Szövetsége közreműködésével jött létre.
A Vérteserdő Zrt. Komárom-Esztergom és Fejér megyei területrészein az Országos Erdészeti Egyesület szervezi az állami erdőgazdaság szakembereinek bevonásával és az OEE Vértesi Helyi Csoportja tagjainak koordinálása mellett a faültetéseket. A program adta lehetőséggel több mint 100 város élt országszerte. A városok a nagyméretű sorfák mellett az ültetéshez szükséges kiegészítőket (támaszték, talajtakaró mulcs, törzsvédő háló), útmutatót és szakmai tanácsadást is kapnak az erdészek közreműködésével.
Tatabánya Város Önkormányzata 60 darab sorfát igényelt. November 7-8-9-én zajlott a platánok, nyírek sorfák kiültetése a Vérteserdő Zrt. Gerecsei Erdészeti Igazgatósága és az OEE Vértesi Helyi Csoportja tagjainak szakmai felügyelete mellett. A legkisebbek bevonásával (óvodások, alsótagozatos iskolai csoportok) a helyszíni munkákat Limp Tibor erdészeti igazgató, Boglári Zoltán kommunikációs vezető, Tóth Balázs erdőgazdálkodási osztályvezető és Reményfy Zsigmond erdőmérnök gyakornok segítették. Kertvárosban platánok, a Gál István lakótelepen nyírfák, a Szent István úton hársak nyújtanak majd árnyat hamarosan a sétálók számára. A nagy erdőségek mellett a települések fái, bővülő parkjai is sokat számítanak a helyi mikroklimatikus viszonyok kedvező alakításában, ezáltal a klímaváltozás káros hatásainak mérséklésében is. A hőhullámok idején párologtatás révén hűsítenek, csökkentik a hőmérsékletet.
A programban érintett településeken az őszi időszakban emellett óvodásoknak és iskolásoknak szóló külön edukációs erdőpedagógiai program szervezésére is lehetőség van. Tatabányán a Benedek Elek Óvoda jelentkezett erre a programra.
Fotó: Oláh András, Reményfy Zsigmond, Boglári Zoltán