A negyedik részéhez érkezett az Erdőmánia 2024 tavaszi stúdióbeszélgetés-sorozata. A magyar erdőkkel kapcsolatos legfontosabb és legizgalmasabb témákban készült a sorozat. A stúdióbeszélgetések résztvevői úgy kerültek összeállításra, hogy az erdők iránt érdeklődő közönség megismerje az ellentétes álláspontokat is, s ahol csak lehetett, igyekeztek megtalálni a konszenzust.
A negyedik stúdióbeszélgetés címe “Mi az az erdőalapú gazdaság és valóban körkörös-e?” A beszélgetés résztvevői Szentpéteri Sándor, az Erdőkért és Földügyekért Felelős Államtitkárság főosztályvezetője, Borovics Attila, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének főigazgatója, Tóth Dávid, a Kronospan-MOFA Hungary Zrt. fabeszerzési vezetője és Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója.
Az Erdőmánia hetente frissülő tartalmait az alábbi elérhetőségeken lehet követni:
Az Erdőmánia kiemelt szakmai partnere az Országos Erdészeti Egyesület.
Forrás: Erdőmánia