1956 egy igazodási és különleges erkölcsi, szellemi tájékozódási pont az egész magyar nemzet számára – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az 1956. évi Forradalom és Szabadságharc emléknapja, október 23-a alkalmából rendezett ünnepségen, kedden, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.
A miniszter a nemzeti ünnep kapcsán arról beszélt, hogy 1956. október 23-a mindenki szabadságát jelenti, azoknak a szabadságát, akik magukat nem pusztán egyénként, de közösségként, sőt nemzetként határozzák meg, ragaszkodnak a nyelvükhöz, egyedülálló kultúrájukhoz, és hazának élik meg szülőföldjüket, határon innen és túl.

A tárcavezető rámutatott, hogy a magyar mezőgazdaság a kihívások ellenére folyamatosan biztosítja a lakosság jó minőségű, biztonságos élelmiszerrel való ellátását, miközben emelkedett a kibocsátás és az agrárexport. Az agrárium nemzetstratégiai ágazat lett, amelyben a siker egyik záloga az ágazati szereplők közötti összefogás, hangsúlyozta. Kitért arra is, hogy a történelmi léptékű aszály, a közelünkben dúló háborús konfliktus és az elhibázott uniós politika hatására kibontakozó gazdasági és energiaválság sem akadályozza a magyar agráriumot a helytállásban.

Nagy István az ünnepség keretében kitüntetéseket adott át. Kiemelte, a napjainkra jellemző rendkívüli időkben különös súlya van annak, ha szép számmal akadnak olyanok, akik minden nehézség ellenére hisznek magukban, és tudásukat felhasználva kiemelkedő munkát végeznek. A díjazottak teljesítménye nemcsak őket és a szűkebb környezetüket gazdagítja, hanem az egész nemzetet szolgálja a példamutatásukon keresztül – szögezte le a tárcavezető.
Az 1956. évi Forradalom és Szabadságharc nemzeti ünnepe alkalmából Életfa Emlékplakett kitüntetésben részesült a Vérteserdő Zrt. két nyugalmazott kollégája is. Tarjáni Antal, a Nemzeti Földügyi Központ nyugalmazott erdészeti referense, a Vérteserdő Zrt. korábbi osztályvezetője, a hagyományos erdészeti mélyépítés mellett a bányászati rekultiváció területén végzett kiváló munkájáért az Életfa Emlékplakett Bronz fokozatát kapta. Magas színvonalú tervezési munkásságának köszönhetően a tájba visszaillesztés műszaki követelmény-rendszereinek érvényesítésével előbb a Vértesben és a Gerecsében, majd vállalkozása révén az ország más szénmedencéiben is több száz hektár sérült földfelszínen teremtődtek meg az újbóli erdőgazdálkodás alapjai. A magas színvonalú szakmai munka mellett Antal a kiváló kapcsolatteremtő készsége révén a helyi – erdészeti, bányászati, fotóművészeti – egyesületekben évtizedek óta kiemelkedő közösségépítő tevékenységet is végez.

Mák József, a Vérteserdő Zrt. nyugalmazott erdészeti igazgatója, a Súri-Bakonyalja tájegységhez kötődő, közel öt évtizedes, egy szolgálati helyhez hű szakmai életútja elismeréseként az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát kapta. József példamutató szorgalommal és hivatástudattal végezte munkáját. Közel öt évtizednyi, az erdőgazdálkodásban szerzett gyakorlata, szaktudása, az ágazat legtapasztaltabb erdésztechnikusai közé emeli ki. Szakmai pályáját mindenütt precizitása és pontossága, és az évtizedeken át vele együtt dolgozó munkatársak megbecsülése tükrözi vissza. A felnövekvő erdész generációk példaképéül szolgálhat.

Szeretettel gratulálunk a kitüntetetteknek! Jó egészséget kívánunk!
Fotó: Pelsőczy Csaba, Tarjáni Antal
Forrás: Agrárminisztérium, Vérteserdő Zrt.