Jön! Jön! Jön! Idén már biztosan lesz Vándortábor a Vértesben is. Erdőgazdaságunk csapata végtelen lelkesedéssel készül mindhárom, több turnust is fogadó táborhelyszínen.

A vándortábor létjogosultsága nem vitatott, hiszen azért indult el, hogy minél több fiatal szerezhessen személyes tapasztalatot a magyar erdőkről, méghozzá testközelből! Vajon ez hogy valósul meg a Vértesben? Nomád tábori körülmények között – sátor, tábori ágyak és tábori wc – térerő nélkül. Talán nem túlzás azt mondani, hogy „egy hét a komfortzónán túl”. A gyerekcsoportoknak a Vértesbe lépve – Mór irányából – először a Csuka-forrás fölötti tisztáson lesz lehetőségük belelátni az erdei életközösség mindennapjaiba. Első útjuk során, elhagyva a Török-sáncot, a jágerakasztót is érintik, mely két fa rendhagyó módú összenövése miatt különleges. A nap végén forrásvízben frissíthetik fáradt végtagjaikat, felfedezve a Csuka-tó élővilágát is.

Fotó: erdeivandor.hu Facebook

A gyerekek minden táborhelyen két éjszakát töltenek el, így van lehetőség egy-egy nap felfedezni a környéket, részt venni erdei iskolai foglalkozásokon, eltúrázni a Csókakői várhoz vagy meglesni a Malomerdő állatait. A hét második állomása a 7 km-re lévő Szentgyörgyvár. A túra során megismerik a természetszerű erdőgazdálkodás lényegét: matuzsálemi korú fák között fiatal újulat növekszik. A kis tanoncok kalandokkal fűszerezve gyűjtenek tapasztalatot a Vértes mozaikos tájait összehasonlítva. Következő nap egy körtúrával folytatódik a program, mely során a Gerencsérvár és a Dobai-tó a célpont. A csapatok utolsó állomása Kőhányás lesz. Ide 10 km-es túrával jutnak el a résztvevők, Oroszlánkő várát és a barlangot érintve. Bízunk benne, hogy a tábor végére a gyerekek nemcsak tapasztalt erdei vándorként, hanem természetszerető túrázóként térnek majd haza!

Fotó: erdeivandor.hu Facebook

Pillantsuk be egy kicsit a kulisszák mögé. A táborok helyszíneinek kijelölése, az útvonalak bejárása már tavasszal megtörtént. Az elméleti tervezések, megbeszélések után – második lépésként – következett a gyakorlati kivitelezés. A három helyszínen új erdei ülőgarnitúrák, esőbeállók, valamint tűzrakó helyek kiépítésére volt szükség. A jövőbeni praktikus funkciókat szem előtt tartva fontos volt, hogy a maradandó elemek ne akadályozzák a tábor ideiglenesen felállított lakó- és közösségi sátrait, mellékhelységeit. Maradjon tér egy kis játékra, sütögetésre, ugyanakkor egységes táborjelleget alkosson a terület.
Elsőként a Csuka-forrás fölötti tisztáson kerültek elbontásra, a leromlott állapotú pad-asztal garnitúrák, valamint a tűzrakó hely. Kivitelező közreműködésével kimérésre kerültek a leendő eszközök (5 pad-asztal garnitúra, egy tűzrakó hely, valamint egy esőbeálló) helyei.

A következőkben a Szentgyörgyvári vadászház melletti tisztáson, árnyas fák alatt kerültek kijelölésre a háló- és közösségi sátrak helyei, valamint egy tűzrakó kialakítására is szükség volt két asztal-pad garnitúra társaságában.
Kőhányás táborhelyen a zajmérséklés érdekében 30 darab szalmabála került elhelyezésre. A bálák félkörben fogják közre az így keletkezett közösségi teret. A vizesblokk kialakításához, a vízvezeték-rendszer is kiépítésre került a táborhelyen. Ide szintén lesz egy épített tűzrakó, valamint kimérésre kerültek a sátorhelyek, valamint a vizesblokk helye.

Hamarosan folytatjuk…