Magyarországon 1954 óta május utolsó vasárnapján rendezik meg a Nemzetközi Gyermeknapot. Az ünnep célja, hogy megemlékezzünk a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről.

A fentiekhez csatlakozva szeretnénk, ha ezen a hétvégén minél több család választaná az aktív kikacsolódást, a valódi élményeket adó programokat. Ezért 2021. május 30-án, vasárnap a Vérteserdő Zrt. két ökoturisztikai intézménye is ingyenes belépést biztosít a 18 éven aluli gyermekek számára.

Kevés szebbet tudunk elképzelni, mint testközelből átélni a természet közelségét, a fák és cserjék változatosságát, a madárcsicsergést és a virágok színpompás kavalkádját. Ezt mind-mind megkapja, aki a gyereknapi hétvégén a „Gerecse gyöngyszemét” választja úti céljának. Az Agostyáni Arborétum a hegység egyik páratlan szépségű völgyében a Bocsájtó-völgyben, Tatától néhány kilométerre, Budapesttől alig egy órára található. Az arborétum 30,5 hektáron mutatja be fás szárú növényeit. A kertet színesíti a cédrusok, mamutfenyők, tulipánfák, nyírek, vasfák, égerek, kőrisek, juharok, diók több változata is, így az élőfa gyűjtemény jelenleg közel 300 féle fa és cserje közössége. A völgy hatásának köszönhetően, az arborétum a legnagyobb nyári kánikulában is kellemes, hűvös klímájú. A kert egész területét a Bocsájtó-patak szeli ketté, mely hozzájárult, hogy az Arborétum 2004 óta közösségi jelentőségű Natura 2000 Különleges Madárvédelmi Terület legyen. Ez idáig 71 madárfaj költése és 110 madárfaj megjelenése vált bizonyossá, így méltán viseli a „Madárdalos Agostyáni Arborétum jelzőt”, a Natura 2000, különleges rendeltetésű madárvédelmi terület.

De azoknak is van ajánlatunk, akik a természetjárást, túrázást némi kultúrával szeretnék fűszerezni. Május 22-én újra megnyitotta kapuit a látogatók előtt a Vértes lábánál található csákberényi Gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeum és Vértesi Panoráma Tanösvény. A múzeum a Vértes vadászati és erdészeti múltját és jelenét is méltó módon bemutató gyűjteménnyel rendelkezik, mely elsősorban az egykori nagy múltú csákberényi Lamberg, majd későbbi Merán, illetve a csákvári Eszterházy uradalmak történeti és tárgyi emlékeire épít. A hely igyekszik őrizni és ápolni a vadász és erdész hivatás gazdag kultúrájú múltját, hagyományait és emlékeit. Mindezeken felül, most ráadásként egy valóban különleges, interaktív kiállítás is várja a látogatókat. 1300 éves leletek mesélnek az avar korról Csákberényben. Az itt található korabeli temető 1200 sírt rejt, melyek felét tárták fel a régészek a közelmúltban. Az ásatás eredményeit és a közösségi régészetet ismerhetitek meg a Kulcs az Ősökhöz című kiállításon a múzeum látogatói.

Az erdő nyitva van a Nemzetközi Gyermeknapon is, válassza a Vérteserdőt, látogasson el valamelyik ökoturisztikai intézményünkbe! Már csak azért is, mert május utolsó vasárnapján a 18 év alattiak mind vendégeink egy tartalmas, természetközeli élményre.