A Vérteserdő Zrt. által emelt kaszap-kúti emlékműnél tizenegyedik alkalommal emlékeztünk meg főhajtással és koszorúzással egybekötve a Hazáért életüket adó I. Magyar Királyi Huszárhadosztály katonáiról. A rendezvényhez kapcsolódva a kettős kereszttel szembeni szabadtéri kiállítóhelyen korabeli fotókból új tablók kerültek kihelyezésre.

 „A haza nem csak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is.” (Márai Sándor)

„Ünnepi vagy sorsfordító pillanatokban talán mi is átérezzük Márai Sándor szavait, de békeidőben, a hétköznapokon ritkán helyezzük saját kis életünket nemzeti, történelmi szerepbe. Úgy gondolom, nem különböznek tőlünk azok sem, akik előtt most fejet hajtunk, akiknek emlékművükre most koszorúkat és virágokat helyezünk.  Miközben tiszteletteljes hangon szólunk róluk, emberi nagyságukról, bátorságukról tudjuk, hogy ők sem születtek hősnek, ők is esendő emberek voltak, akárcsak mi.  Nem születtek hősnek, de amikor a hely és az idő megkívánta, akkor talán félve, fázva, de vállalták a sorsukat. Életüket adták azért, hogy helytállásukból az utókor erőt és példát merítve mindig tovább haladjon a történelem útján.” mondta el az emlékező közösségnek Györök Lajos, Társaságunk vezérigazgató-helyettese, majd így folytatta: „Ma rájuk emlékezünk. A hősökre, akik a II. világháború végső küzdelmeiben harcoltak, vérüket adva hazánkért, itt a Vértes vonulatai között. Erdőgazdaságunk számára fontos a hagyományőrzés és az emlékápolás. Társaságunk 11 évvel ezelőtt emlékkeresztet állítatott a II. világháború végén, a Vértesben elesett magyar honvédek emlékére. Minden évben koszorúval és főhajtással tisztelgünk a múlt század vérzivataros éveinek áldozatai felett és adjuk tovább a fiataloknak az emlékezés és a hazaszeretet példáját. Emlékezni azt jelenti, hogy a régiektől példát veszünk, tanulunk, találkozunk gyökereinkkel, amelyek a múltból táplálkoznak, a jelent erősítik és a jövőt építik.”

Mivel a frontvonal szinte óráról órára változott, a harcoló felek között sokat szenvedett a környező települések civil lakossága is. Sokan váltak a hegyek-völgyek közt tomboló erőszak, majd a kitelepítések áldozataivá, de voltak, akiket a megszálló erők – máig sem teljesen tisztázott indokok alapján -kivégeztek. 2024 februárja az évszaki átlagtól eddig igencsak eltérően az enyhe arcát mutatta. 79 évvel ezelőtt nem volt ez így. A magyar huszároknak nemcsak a szovjet túlerővel, hanem a farkasordító hideggel és a széllel is szemben is fel kellett venniük a harcot. Mindezen körülmények ellenére a honvéd alakulat, – hazaszeretetből, bajtársiasságból és kitartásból tanúságot téve – több, mint két hónapig tartotta a vonalakat.

Krausz János, Gánt község polgármestere beszédében rámutatott arra, hogy „A hetekig tartó kilátástalannak tűnő harcokban nemcsak a lövedékek, a gránátok, szuronyok szedték áldozataikat, hanem a kegyetlen tél is. A mai napig vannak olyan családok, akik keresik a háborúban elesett hozzátartozóikat, de szerencsére olyanok is, akik szívügyünknek tekintik, hogy felkutassák, megtalálják ezeket az embereket, családokat.” Varga Ferenc tartalékos szakaszvezető példáját emelte ki, aki 1945 elején esett el Gántnál. Soha nem láthatta a kislányát. Szebenyi István hadszíntérkutató és lelkes csapata egy családi fotó segítségével pár hét alatt megtalálta a honvéd sírját. Így 2021. március 16-án a ma már dédnagymama megölelhette apja fejfáját a kápolnapusztai temetőben…

„Emlékszem 4 évvel ezelőtt itt álltam Önök előtt, pár héttel a világjárvány kitörése előtt. Ki gondolta akkor, milyen új-régi tragédiákkal indul el ez az évtized. Halálos világjárvány, pusztító háború a szomszédban arra figyelmeztet minket, hogy az önfeláldozás, a hősiesség, a hazaszeretet nem valamiféle elvont, a történelemben régen fontos, mára kihunyt fogalmak. A járványban orvosaink, ápolóink, a veszélyhelyzetben katonáink az életüket tették fel arra, hogy megvédjék magyar testvéreinket mindenáron, akár az életük kockáztatásával.” Emlékeztetett Illés Szabolcs, Csákvár Város polgármestere, majd hozzátette, hogy: „550 magyar huszárból mindössze 12-en élték túl a harcokat. A számok mögött családi sorsok, tragédiák vannak. Ez az, ami soha többé nem fordulhatna elő. Minden békekonstrukció jobb, mint akárcsak egy napi öldöklés…”

Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke ünnepi beszédében kiemelte: „A Vértes hegységben napjainkig kerülnek elő a harcokban elesett hősi halottak sírhelyei. Az I. Magyar Királyi Huszárhadosztály elesettjeinek Gánton, Kápolnapusztán, Kőhányáson, Majkon, Vérteskozmán, Csákányospusztán, Körtvélyesen, Kapberekpusztán, Csákváron taálható sírjai árulkodnak arról, hogy a magyar huszárság itt fejezte be a haza védelmében vívott utolsó harcait. A múltra való emlékezés nem más, mint a jövő iránti elkötelezettség. Mondta Őszentsége II. János Pál pápa. Ezt tesszük mi is, ma is. A múltra és a hősökre emlékezünk. De ez a főhajtás egyben egy határozott tanúbizonyság-tétel nemzetünk és jövőnk iránt.”

A kaszap-kúti erdei pihenőhelyen, az emlékművel szemben Társaságunk támogatásával az ünnepségre új tablók kerültek kihelyezésre. A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeuma által a Had és Kultúrtörténeti Egyesület rendelkezésre bocsátott korabeli, a II. világháborúban, a környékbeli településeken dúló harcok fotóiból tekinthető meg egy összeállítás. A képeken jól nyomon követhetőek a háborús mindennapok: a folyton változó front kiszámíthatatlan volta, az arcokon a félelem a jövő bizonytalanságától, vagy épp egy kis derű a harcok szünetében.

Az elhunytakért Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök mondott imát. „Ők szerették hazájukat, szerették a családjukat, azt helytállásukkal is bizonyították. Megmutatták nekünk, hogy ez a szeretet, a haza, a család szeretete mindennél fontosabb. Ma, amikor olyan sok érték megkérdőjeleződik, amikor a helytállást sokszor felváltja a hangoskodás, a zavarkeltés, a féligazságok pusztító valóságának terjesztése, nekünk kell, hogy rájuk emeljük lelki szemünket és tanuljunk tőlük. Ez a tőlük való tanulás segít bennünket a megmaradásban, hogy megmaradjunk magyarnak. Segít bennünket, hogy itt maradjunk az ősi földön, ahol apáink vére annyiszor folyt, s hogy tudjuk szeretni igazán tisztán – Isten szándéka szerint – a családot.”

A megemlékezésünk a koszorúzással, majd a Szózat és a Takarodó katonadal hangjaival zárult. Köszönetet mondunk Dr. Molnár Krisztán elnök úrnak, Krausz Jánosnak és Illés Szabolcs polgármester uraknak, valamint Spányi Antal püspök úrnak, hogy szerepvállalásukkal méltó rangot adtak megemlékezésünknek! Köszönjük Jásdi Balázsnak, a Magyar Tüzér Egyesület elnökének és a Fehérvári Huszárok Egyesülete küldöttségének, akik közreműködésével a rendezvény még ünnepélyesebb és korhűbb lett. Külön köszönet a Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak, továbbá a Had és Kultúrtörténeti Egyesületnek a szabadtéri fotókiállítás létrejöttéhez nyújtott segítségüknek, munkájuknak. Köszönet mindenkinek, aki fejet hajtott és a megemlékezés virágait elhelyezte a kettős keresztnél!

Fotó: Hartdégen Ákos, Tarjáni Antal