A Vértesben és a Gerecsében előforduló nagyvadfajok ellési időszaka, valamint az utódgondozás legfontosabb pillanatai a megújulás évszakához kötődnek. Februártól a vadmalacok, március végétől pedig a muflonbárányok jönnek a világra. Szent György havának második felében, illetve főként májusban a gím- és dámborjak, valamint az őzgidák is sorra megszületnek.

A szarvastehenek és az őzsuták az erdők mélyén, vagy éppen a nyugodtabb rétek szegélyén, védett erdőszéleken hozzák világra utódaikat. A kezdeti időszakban a borjak és gidák még nem tudják követni anyjukat, ezért a természetet járva rájuk bukkanhatunk, amint a magas fűben, vagy az erdő aljnövényzetében lapulva próbálnak észrevétlenek maradni. Az álcázást segítő pettyezettség, a mozdulatlanság és a szagtalanság ellenére, természetes ellenségeiken (pl.: róka, aranysakál) kívül, vesztüket okozhatják a kóbor ebek vagy akár a póráz nélkül sétáltatott kutyák is. Még nagyobb veszélyt rejt számukra azonban, ha rájuk találva simogatjuk, fotózzuk, vagy felesleges igyekezettel „megmenteni” próbáljuk a menekülésre képtelen állatokat.

Élőhelyük nyugalmát szolgálja és túlélésüket elősegíti, ha túráink alkalmával a kijelölt útvonalakat használjuk betartva az erdőlátogatási szabályokat. Ha mégis rájuk találunk, minél kisebb zavarással, mielőbb hagyjuk el búvóhelyüket!