Az Országos Erdészeti Egyesület Győri Erdőgazdasági Helyi Csoportja vett részt kétnapos szakmai tanulmányúton a Vérteserdőnél. Három erdészeti igazgatóságunk – a Dél-Vértesi, Észak-Vértesi és a Gerecsei – területén a helyi erdőgazdálkodás jellegzetességei mellett a kulturális nevezetességeket is bemutatták kollégáink.

Az első nap reggelén a csoport Csákberénybe a Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeumhoz érkezett. A híres vadász gróf életének és munkásságának emléket állító kiállítás megtekintését követően a Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatóság kollégáinak vezetésével a Panoráma tanösvényen az őszi Vértest is megtekinthették, betekintést nyerve az egykori kopárfásítások munkafolyamataiba, és a jelenlegi erdőszerkezet-átalakítás feladataiba is.

Az ebédet már Pusztavámon az egykori vízimalom, majd vadászkastély, jelenleg pedig szálláshelyként, rendezvényközpontként működő Malomerdő Panzióban fogyasztották el. Az Észak-Vértesi Erdészeti Igazgatóságunk az erdészet telephelyén zajló tűzifa-feldolgozást (hasított tűzifa, konyhafa és Big-Bag zsákos kiszerelés felkészítése), majd a középhegységi bükkösök szálalóvágásos gazdálkodását mutatta be terepen a csoportnak.

A tanulmányút második napja kulturális programmal indult. A széleskörű összefogással megújult Csókakő várhoz még sejtelmesen derengő ködben jutott fel a csoport a nemrégiben átadott Kálvária stációival szegélyezett, hangulatos úton. A vár érdekes történetét Vass Rezsőné, Etelka nénitől hallhatták és tehették fel neki a felmerülő kérdéseket. Időközben a nap sugarai áttörték a ködfátyolt és megmutatkozott a Székesfehérvártól a Bakonyig elnyúló táj szép panorámája.

A gánti Vértes Vendéglőben elköltött ebéd után a Gerecsei Erdészeti Igazgatóság volt a következő állomás. A gerecsei szlavón tölgyesek helyi, erdőművelési vonatkozásairól és a klímaváltozás okozta szakmai kihívásokról, ezzel kapcsolatos jövőbeni feladatokról kaptak ismertetőt vendégeink. A kétnapos program végül az Agostyáni Arborétumban egy szakvezetett sétával zárult. A késő délután fényei igazán felemelő látványt nyújtottak a famatuzsálemek törzsei és színpompás lombjai közt.

Reméljük értékes szakmai tapasztalatokkal és szép élményekkel gazdagodva térhettek haza a Kisalföldre erdész kollégáink, egyesületi tagtársaink.

Fotó: Boglári Zoltán, Greguss László, Tóth Balázs