A magyar erdők évente 40-50 millió erdőlátogató számára nyújtanak egészséges sportolási, kikapcsolódási és rekreációs lehetőséget. Magyarország Alaptörvénye minden polgár, különösen pedig az állam kötelességeként határozza meg az erdők védelmét és fenntartását, amelyben az állami erdészeti cégcsoportnak stratégiai szerepe van. A környezeti feltételek megteremtésével lehet megalapozni az egészséghez környezethez való jog megvalósítását. Ennek jegyében 2024 tavaszán két országos hulladékgyűjtési akcióhoz is csatlakozott Társaságunk.
Az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ által koordinált „Tavaszi Nagytakarítás” és az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. szervezésben a „TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért” programok az ország legnagyobb önkéntes szemétgyűjtő akciói, melyek főtámogatója az Energiaügyi Minisztérium volt. Az előbbi már a 4., míg az utóbbi 12. alkalommal került megrendezésre.
A Vérteserdő Zrt. vagyonkezelésében levő területeken 6 vezetett túra és 10 un. INSTANT egyéni túra keretében lehetett csatlakozni az akciósorozatokhoz idén tavasszal. A szervezett túrák esetében kollégáink vezetésével indult a program, az instant túrákon pedig egyénileg, saját időbeosztással lehetett gyűjteni a szemetet. Ez utóbbi esetben egy előre megadott időintervallumban, a kijelölt helyszínre a túra végén le lehetett tenni a hulladékkal teli zsákokat, ahonnét kollégáink később elszállították.
Ezúton is köszönjük a civil szervezeteknek, intézményeknek és az önkénteseknek a munkáját, akik részt vettek az összesen mintegy 25.000 kg illegális hulladék összegyűjtésében a több, mint 60 érintett erdőrészletben, valamint az erdei utak, turistautak környékén. A fő célunk pedig továbbra is, hogy mindenki vigye haza, amit az erdőbe magával kihozott, s főképp ne vigye ki oda a szemetet! Kérjük ehhez minden természetkedvelő, jóérzésű ember támogatását!
Fotó: Vérteserdő Zrt.