Az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából, Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke, a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta Tarjáni Antal, a Nemzeti Földügyi Központ és a Vérteserdő Zrt. nyugalmazott munkatársa részére, az erdészeti mélyépítés fejlesztése terén végzett eredményes munkája elismeréseként.

Tarjáni Antal erdőmérnöki oklevelét megszerezve azonnal szülőföldje, a Vértes erdeinek szolgálatába állt, s műszaki érdeklődését kihasználva a hagyományos erdészeti mélyépítési tervezés mellett, a térségben akkortájt kezdődő – főleg szén- és bauxitbányászattal károsított területek – rekultivációja felé fordult, a tájba visszaillesztés műszaki követelmény rendszereinek tervszerű érvényesítésével előbb a Vérteserdő Zrt. elődje által kezelt erdőkben, majd vállalkozóként az ország több szénmedencéjében végzett munkája nyomán több száz hektár sérült földfelszínen teremtődtek meg az újbóli erdőgazdálkodás alapjai.

Társaságunknál feladatát képezte az erdőgazdaság területét érintő geodéziai és birtok- politikai munkák elvégzése – számtalan szilárd burkolatú erdőgazdasági út szabatos geodéziai bemérése, térképezése és ingatlan-nyilvántartásba vétele –, a mélyépítési munkák tervezése és a beruházások  bonyolítása, valamint a bányakáros területek rekultivációjának ütemezése, szükség szerinti  tervezése, és a kivitelezések közvetlen irányítása.  Mintegy 1200 hektár volt bányaterület visszaillesztését tervezték meg munkatársaival, majd a műszaki tereprendezés, vízrendezés és talajjavítás után adták át a területileg illetékes biológiai erdészetnek újraerdősítésre.

A magas színvonalú szakmai munka mellett Tarjáni Antal a kiváló kapcsolatteremtő készsége, közvetlensége révén az Országos Erdészeti Egyesület Vértesi Helyi Csoportjában, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Tatabányai Helyi Szervezetében, valamint fotóművészeti egyesületekben évtizedek óta kiemelkedő közösségépítő tevékenységet is végez a mai napig.

A kitüntetést Nagy István Agrárminiszter Úr a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Alpár Termében a nemzeti ünnep alkalmából szervezett kitüntetési ünnepség keretében adta át. Sok szeretettel gratulálunk kollégánknak és jó egészséget kívánunk!

Vérteserdő Zrt.