Szent István ünnepe mindig a keresztény hit, a hagyomány és a kultúra ünnepe, azé a hármas egységé, amely a magyarság összetartozásának és megmaradásának fundamentuma – mondta az agrárminiszter az államalapítás ünnepe alkalmából tartott állami kitüntetések és szakmai elismerések átadóján hétfőn Budapesten.
Nagy István a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban tartott rendezvényen hozzátette, “ezer éve, emberöltőkön át építjük a hazánkat, a közös otthonunkat, ezért az ezeréves keresztény magyar állam a nemzet közös alkotása”. Egyúttal jelezte, hogy bár a világ változik, de vannak örök értékek, amelyekhez ragaszkodni kell, különösen most, amikor Európa egy része identitás- és értékválsággal küzd. Amikor keresztény templomokat zárnak be, hogy azokat bevásárlóközpontokká alakítsák. Amikor az abnormálisról akarják elhitetni, hogy az a normális – fogalmazott a miniszter.
Arra a felvetésre, hogy Európa merre halad tovább, Nagy István kiemelte, “mi magyarok azon az úton megyünk tovább, amelyet Szent István bátor döntéssel és bölcs előrelátással jelölt ki számunkra”. Szabadság és a szabad önrendelkezés, a hit, a kultúra, a hagyományok tiszteletben tartása – sorolta a Szent István-i út alapköveit a miniszter, aki úgy vélte, számunkra ez a megmaradás útja, amelyre Európának is újra rá kellene találnia, amíg nem késő. Nagy István megfogalmazása szerint augusztus 20. igazi örömünnep, amikor “a magyarság legmeghatározóbb történelmi eseményére emlékezünk: a független, keresztény magyar állam megalapítására”.
“István király a magyar állam megalapításával arra tanított bennünket, hogyan teremthetünk magunknak otthont Európában” – hangoztatta a miniszter.Hozzátette, hogy ezer éve ezt az otthont építjük tovább: mindennapi, áldozatos munkával, tudományos felfedezésekkel vagy világraszóló sportteljesítményekkel.
Felidézte, hogy az elmúlt hetekben az ország egy emberként szurkolt az olimpiai sportolóknak, akik bajnokként, ezüst- vagy bronzérmesként, pontszerzőként fantasztikus teljesítményeket nyújtottak. Jelezte: hasonlóképpen büszkék lehetünk az agráriumban tevékenykedőkre is. A magyar gazdák megküzdve az időjárás viszontagságaival, az aszállyal az idén is gondoskodtak, hogy “legyen elegendő kenyérgabonánk, és kerüljön kenyér minden magyar család asztalára”.
Nagy István hangsúlyozta, “biztosított a kenyerünk, biztosított tehát a jövőnk.” Hiszen a kenyér a biztonság, a jövő és a megmaradás üzenetét hordozza. A magyaroknak azonban ennél is többet jelent, mert “nekünk a kenyér az maga az élet” – mondta.
Rámutatott, hogy ezért is forrt össze Szent István király ünnepe az aratófelvonulások és a kenyéráldás hagyományával.
Az eseményen Nagy István az Agrárminisztérium és a kormány nevében megköszönte a magyar mezőgazdaságban és élelmiszeriparban dolgozóknak, hogy áldozatos munkájukkal jó minőségű élelmiszereket adnak a magyar nemzet számára.
“A mai ünnep, Magyarország születésnapja mindannyiunké” – mondta a miniszter, aki a képzeletbeli születésnapi gyertyákat elfújva a Himnuszt idézte mint jókívánságot: “Isten, áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel”.
A tárcavezető a rendezvény végén kitüntetéseket adott át.
A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott Magyar Érdemrend tisztikereszt kitüntetésben részesült Aradi Csaba, a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi docense és Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkára. A köztársasági elnök által adományozott Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át Balázs Klára, a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának címzetes egyetemi tanára, Bodonovits István, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrum osztályvezető főorvosa, Bognár Lajos Levente, állatorvos, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkárságának tanácsadója és Csóka György Levente, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének tudományos tanácsadója, illetve Friedrich László Ferenc, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetének igazgatója, valamint Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség nyugalmazott főtitkára.
Átadták a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést is, amelyben mások mellett Kovács Attila, a Magyar Távirati Iroda fotóriportere, a Nimród Fotóklub Egyesület alapító tagja is részesült.
Nagy István az eseményen átadta még egyebek mellett a Magyar Ezüst és Bronz Érdemkereszt kitüntetéseket, az Életfa Emlékplakett arany, ezüst és bronz fokozatát és miniszteri elismerő okleveleket is.
Az elismerésben részesülők listája itt olvasható.
Forrás: MTI
Fotó: Pelsőczy Csaba