A KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. rendszeresen tanulmányutakat szervez az adminisztratív dolgozói részére is, hogy betekintést nyerhessenek más erdőgazdaságok működésébe, szakmai rendszereibe, illetve a működési területükön található látványosságokba. A 2023-as szakmai tanulmányútra 2023.09.27-28. között került sor, ahol a házigazda a Vérteserdő Zrt. volt.

A mintegy 45 fős küldöttséggel, 2023. szeptember 27-én érkeztek a Vértesbe a szakmai tanulmányútra. Gulyás Gábor, a Dél-Vértesi Erdészet Erdészeti Igazgatóság vezetője fogadta a csapatot a Gánt-Kőhányáspusztán található Gróf Esterházy Móric Ökoturisztikai Központban, ahol a későbbi szállásuk is volt.

A regisztrációt követően Encsi Csaba főmérnök úr is megérkezett, aki köszöntötte a kollégákat. A tanulmányút első állomásán az Oroszlány Majkpusztán található Kamalduli Remeteséget tekintették meg. Ezt követően a szoros bányász-erdész kapcsolatok jegyében a házigazdák az Oroszlányi (Majk) Bányászati Múzeumba kísérték a csoportot, ahol egykori bányászok mutatták be a bánya működését, valamint a bányákban használt eszközöket. Itt szó esett a bányákban felhasznált jelentős mennyiségű faanyagról, továbbá megtekinthették több évtizedre visszamenőleg a bányászati adminisztrációban használt eszközöket, amelyek többek körében eredményezett nosztalgikus hangulatot.
A szálláshelyre visszatérve Ruppert József nyugalmazott vadgazdálkodási ágazatvezető tartott előadást a gímszarvasról. Az előadás során részletesen megismerték a vadfajt, valamint annak nászát, a bőgést. Ezt követően a kolléga különböző eszközökön bemutatta a szarvas bőgését. A házigazdák este egy meglepetés programmal készültek, szarvasbőgő túrára vitték a csapatot. A területen még javában folyt a bőgés, így nagyon szép emlékekkel tértek vissza a szállásra. A baráti vacsorát megelőzően Encsi Csaba főmérnök úr mutatta be részletesen a Vérteserdő Zrt.-t és annak működését.

A második napot Csákberényben kezdték, ahol a Gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeumot tekintették meg. Právetz András múzeumvezető mutatta be a Merán családot, valamint a múzeumot. Innen Gulyás Gábor erdészeti igazgató vezetésével a Vértesi Panoráma tanösvényen túráztak. Itt megtekintették a térség csodálatos karsztbokorerdőit, majd a túra célállomásához érve erdészetvezető úr bemutatta a Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatóságot.
A túra után Vérteskozma irányába vették az irányt, ahol Bakos Péter természetvédelmi és erdőtervezési osztályvezető tartott mindenre kiterjedő előadást a II. világháború során a területen zajlott harci eseményekről. A csoport tisztelete jegyéül megkoszorúzta a kaszap-kúti Huszáremlékművet.

A koszorúzásból visszaérve, a ökoturisztikai központban elfogyasztott finom ebédet követően indultak haza Kecskemétre. Ezúton is köszönetet mondanak a Vérteserdő Zrt. kollektívájának, elsősorban Macsek Lajos vezérigazgató úrnak, valamint Encsi Csaba főmérnök úrnak a kiváló vendéglátásért és a programokért. Végül, de nem utolsó sorban pedig szeretnének köszönetet mondani Sulyok Ferencnek, a KEFAG Zrt. vezérigazgatójának, hogy az adminisztratív állománynak biztosította a szakmai tanulmányút lehetőségét.

Forrás: KEFAG Zrt.