Az Árpád-kor egyik legnagyobb hatalmú nemzetsége, a Csák nemzetség volt a sűrű erdőkkel borított, vadban gazdag Vértes térségének birtokosa. Csákvár lehetett a hatalmi központjuk. Először egy birtokadomány kapcsán fordult elő a kolostor neve (1146). A 12. század első felében épült legkorábbi bencés kolostort sánc és árok övezte. Az egyenes szentélyzáródású templomot és a délről hozzá csatlakozó kolostor épületét az 1964–1971 között Kozák Éva vezetésével végzett régészeti ásatás során találták meg. A 13. század elején a nemzetség két tekintélyes tagja, Csák Ugrin esztergomi érsek és Csák Miklós, több megye ispánja, II. András hűséges embere lehetett, akik fölépítették az új, pompás, a Szent Kereszt tiszteletére szentelt templomot és kolostort, amelynek romfalai ma is magasan állnak. A legalább két évtizeden keresztül elhúzódó építkezések során több kőfaragó és építőműhely is dolgozott itt. A templomtól északra épült föl a kolostor négyszöge, amelyet bizonyára legalább egy tucatnyi szerzetes lakhatott.
A 14. század elején a Csákok hatalma lehanyatlott, váraik, birtokaik, így az apátság is I. Károly király kezére került. Nagy Lajos király (1342–1382) támogatta az apátságot, s bizonyára többször föl is kereste a Vértesben vadászgatva. Luxemburgi Zsigmond király (1387–1437) adományaként a Rozgonyiak lettek a Vértes vidék várainak zálogbirtokosai, s egyben az apátság kegyurai. A 15. század második felében az Ujlakiak léptek örökükbe, de az apátsággal nem sokat törődtek, hagyták elszegényedni. Ujlaki Miklós 1475-ben azt kérte a pápától, hogy a romos, szinte lakhatatlan építményt a bencések helyett a pálos szerzetesek kaphassák meg. Mátyás király folyamodványa eredményeképpen 1478-ban végül a domonkos szerzetesek vehették birtokukba. Amikor Tata vára 1543-ban török kézre került, a szerzetesek elmenekültek, a kolostor gazdátlanná vált.
A térség 1687-es fölszabadítása után alkalmi kincskeresők bolygatták a romot, majd építkezésekhez kezdték elhordani köveit. A 19. században figyeltek föl rá, de csak 1940-ben kezdték területét megtisztítani, s ekkor végeztek kisebb régészeti feltárásokat is. Az 1964-ben megkezdett régészeti munkák után az 1980-as években került sor állagmegóvásra-helyreállításra, ami évtizedekig tartott. A leletanyag válogatott darabjai, a legszebb faragott kövek a tatai Kuny Domokos Múzeum állandó kiállításán láthatók. Az Esterházy család tatai angolkertjében álló műromba az apátsági épületek 24 faragott részletét foglalták bele.
A Vértesszentkereszt elnevezés a 19. századból származik. A középkori oklevelekben Szent Kereszt, Udvarhely, Keresztur néven írtak róla. (Wikipedia)
