Tapasztalatcsere a közös erdész-rendőr járőrszolgálatokról

A Vérteserdő Zrt. és a rendőrség munkatársai egyeztetést tartottak Gánt-Kőhányáspusztán, ahol megosztották egymással a közös járőrözés során szerzett tapasztalataikat. A találkozó fő célja az együttműködés erősítése és az együtt végzett munka még hatékonyabbá tétele volt.

A november 3-ai programon jelen volt a Vérteserdő Zrt. részéről Györök Lajos vezérigazgató-helyettes, az erdészeti igazgatóságok vezetői, osztályvezetők.  Az Országos Magyar Vadászkamara Komárom-Esztergom Vármegyei Területi Szervezete részéről Szalai Árpád vármegyei elnök, valamint a rendőrségtől többek között, dr. Nagy György rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese, Halász Attila rendőr alezredes, rendőrségi tanácsos, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese.

Fotó: Tóth Balázs

A találkozón előadást tartott a Vérteserdő részéről Tóth Balázs kontroller, megbízott erdőgazdálkodási osztályvezető. Tájékoztatást adott az erdőgazdálkodáshoz és területhasználathoz kapcsolódó ismeretekről, kitért az erdőgazdálkodási tevékenység gyakorlásának feltételeire. Az erdőterületen való tartózkodás lehetőségeit ismertette munkavégzés, valamint az erdő látogatása céljából. Bemutatta a faanyagfelvételezés formáit, a fatermékek szállításához kapcsolódó kötelező dokumentumokat. Szóba kerültek az erdészeti utakon használható, illetve ezen utakon engedély nélkül tiltottnak minősülő közlekedési eszközök is.

Kis Balázs vadgazdálkodási osztályvezető előadása keretében bemutatásra kerültek a Vérteserdő Zrt. működési területével átfedésben lévő, valamint a Komárom-Esztergom vármegyében nyilvántartásba vett vadászterületek határai. A vadászati jog gyakorlásának személyi és tárgyi feltételei, valamint a vadászat rendjének részletezése során az előadó a közelmúltban hatályba lépett jogszabályi változásokra is kitért. Az Észak-Dunántúli Vadgazdálkodási Tájban előforduló legfontosabb apró- és nagyvadfajok vadászati idényeinek és vadgazdálkodási értékének összefoglalását követően tájékoztatója a rendészeti feladatokat ellátó hivatásos vadászok jogállásának ismertetésével zárult.

 

Fotó: Tóth Balázs

Utána Rohonczi Tamás rendőr alezredes, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatóság kiemelt főelőadója vette át a szót, aki a közös járőrszolgálatok gyakorlati tapasztalatait prezentálta. Beszámolt a közös munka eddigi eredményeiről, bemutatva, hogy hol és milyen jellegű szabálysértések fordultak elő. Hangsúlyozta, hogy a közös feladatellátás gördülékenyen zajlik. Végül vázolta a jövőbeli terveket is, építve a korábbi tapasztalatokra.

Az előadások után kötetlen beszélgetésre került sor, amely lehetőséget adott a tapasztalatok közvetlen megosztására és az új ötletek felvetésére, erősítve a szakmai kapcsolatokat és megalapozva a további együttműködést.

Kiemelt hírek