
Hatodszor is az elitben: Business Superbrands díj, megújult honlap
A 2025-ös esztendő kiemelkedő elismeréssel zárult a Vérteserdő Zrt. számára: a Társaság sorozatban hatodik alkalommal nyerte el a rangos Business
A rendezvényen a miniszter arra emlékeztetett, hogy augusztus 20-án egyszerre emlékezünk a keresztény magyar állam megalapítására, Magyarország születésére és megszegjük az új kenyeret. Ilyenkor ünnepeljük a múltunkat és a jövőnket, a jelenben való létünket, a magyarságot. Szent István emlékezete minden időben erkölcsi példát, az egész magyarságot illető történelmi örökséget és közösségi, lelki erőforrást jelent mindannyiunk számára. Államalapító királyunk ereje és bölcsessége olyan szilárd alapokra építette Magyarországot, amelyek 1025 éve megtartanak bennünket – tette hozzá.
A tárcavezető kitért arra is, hogy hagyományosan augusztus 20-án szenteljük meg és szegjük fel a kenyeret, amely már az idén aratott búzából készült. Ez a pillanat egyszerre szól a múltról, a jelenről és a jövőről: hálát adunk a termésért, és reménnyel telve tekintünk a következő esztendőre. Azok, akik az agrárium területén dolgoznak, jól tudják: kultúra a föld is, amelyet megművelünk és a termés is, amelyből ételt készítünk. A föld nemcsak eltart bennünket, hanem tartást és büszkeséget is ad annak, aki megbecsüli, aki gondozza. A föld megmutatja, kik vagyunk, és mit érünk valójában. Kifejtette, az idei nyári aratás eredményei minden okot megadnak a bizakodásra. A nyári kalászosok és a repce hozama meghaladta az elmúlt öt év átlagát. Bár földjeink áztató esőre szomjaznak, idén is megmutattuk, együttműködéssel mire vagyunk képesek. Egy ország nevében mondunk most köszönetet a gazdák munkájáért és kitartásáért.
Nagy István elmondta, a mi felelősségünk, hogy továbbra is őrizzük termőföldjeinket, védjük vizeinket, erdeinket, a Kárpát-medence természeti és kulturális értékeit. Az oktatás, a kutatás, a tudomány eszközeivel is tovább erősítjük a mezőgazdaságot, az élelmiszeriparunkat, azért, hogy a magyar vidék kenyeret és hazát adjon minden magyar családnak. Ennek szellemében tevékenykednek azok a szakemberek és jeles személyiségek, akik ma kitüntetést kaptak. Ők azok, akik méltóképpen őrzik és gyarapítják a mindennapokat, 1025 év örökségét. Köszönet a munkájukért, helytállásukért, példaadásukért! Tevékenységükkel nemcsak a jelent, de a jövőt is szolgálják, hogy a következő ezer év magyarjai hálával gondoljanak ránk – hangsúlyozta az agrártárca vezetője.
Dr. Nagy István miniszter a 2025 tavaszán megjelent ragadós száj- és körömfájás járvány leküzdése során végzett kiemelkedő és elkötelezett szakmai munkájáért Hutÿra Ferenc Elismerő Oklevelet adományozott Bácsi Győző, a Vérteserdő Zrt. kerületvezető erdésze részére.
A ragadós száj- és körömfájás járvány leküzdése során végzett kiemelkedő és elkötelezett szakmai munkájáért szintén Hutÿra Ferenc Elismerő Oklevél kitüntetésben részesült Gyarmati Attila egyéni vállalkozó, aki Társaságunknál hosszú évek óta végez erdőgazdálkodási munkákat.

A 2025-ös esztendő kiemelkedő elismeréssel zárult a Vérteserdő Zrt. számára: a Társaság sorozatban hatodik alkalommal nyerte el a rangos Business

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében 12 fős magyar erdészeti delegáció látogatott Törökországba 2025. november 4–6. között. Az utat a magyar

Az érdeklődők szakemberek segítségével nyerhetnek betekintést a madárgyűrűzés fortélyaiba és a téli madáretetés tennivalóiba az arborétum területén. Helyszín: Agostyáni Arborétum

Idősebb Limp Tiborban máig él az erdész szakma iránti szenvedélye, úgy véli, anélkül nem is lehet ezt a hivatást végezni.

Napjainkban szinte csak az idősebbek emlékeznek „klasszikus” telekre, az elmúlt években egyre inkább mediterrán körülményekkel találkozunk. Hosszú évek után, ma
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
