A fakitermelők legnagyobb gyakorlati találkozója
A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság évtizedek óta a fakitermelő szakma egyik legfontosabb találkozóhelye, ahol az erdőben dolgozók tapasztalatokat cserélhetnek, és kötetlenül beszélhetik meg a számukra fontos kérdéseket – mindezt nagyon jó hangulatú rendezvényeken. Bár a csata sokszor kiélezett, az idei évben pedig ez még inkább így lesz, a versenysorozat 2001-es indulása óta sok barátság született, és nemcsak a régi, tapasztalt résztvevők között.
„Az Andreas STIHL Kft. számára fontos a kapcsolattartás a felhasználóival, ezen belül kiemelten a profi fakitermelőkkel. Társaságunk egyik társadalmi kötelezettségvállalása, hogy fokozzuk az erdei munka biztonságát, valamint elfogadtassuk, népszerűsítsük a fakitermelést, mint erdészeti alaptevékenységet” – fogalmazott Bakon Gábor, az Andreas STIHL Kft. ügyvezetője.
Bár a fakitermelő versenyeket és magát a fakitermelést a közösségi médiában gyakran kritizálják, a STIHL bajnoksága ezekre a véleményekre egyértelmű és határozott választ ad. A megmérettetések ugyanis nemcsak a munkavédelem jelentős javulását segítik, de a felkészüléssel még inkább elmélyülő szakmai igényesség, a még precízebb favágás komoly anyagi és természeti értéket is megmenthet az erdei munka során. Ráadásul a döntőkön felhasogatott tűzifát a vállalat évek óta karitatív szervezeteknek ajánlja fel.
A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság ráadásul egy ágazati összefogásnak is az eredménye, hiszen a versenysorozat nem jöhetne létre az állami erdőgazdaságok vagy éppen magán erdőgazdálkodók szervezői, csapattoborzói tevékenysége nélkül.
Ez pedig 2025-ben sem lesz másképp. Ugyan kevesebb helyszínen zúgnak fel a STIHL motorfűrészek az áprilisban kezdődő szezonban, ez várhatóan kiélezettebb, szorosabb versenyeket fog eredményezni. Különösen annak tudatában, hogy a korábban megszokott 32 csapat helyett mindössze 24 indulhat a döntőben. A regionális fordulókról biztosan mindössze 5-5 gárda juthat el a bükkzsérci fináléba, a további négy csapat tekintetében pedig a szervezők döntenek majd egyéb szempontok alapján, amiről a regisztrált csapatokat természetesen időben tájékoztatják.