
Egy este, amikor a város helyett az erdőt választottuk – így telt az Erdők Éjszakája
Családok, baráti társaságok, párok és még egészen kicsi gyerekek is fejlámpát ragadtak szeptember 4-én: közel ezren indultak útnak, hogy az
Feldman Zsolt a program siklósi állomásán beszámolt róla: idén a tavaszi időszakban 4 ezer, az őszi hónapokban pedig további 6 ezer fát ültettek, illetve ültetnek el a pályázó magyarországi településeken.
A 2020-ban indult, azóta kétezer helységbe 56 ezer fa elültetését lehetővé tevő Településfásítási program célja, hogy előmozdítsa, segítse, egyben kiegészítse az élhetőbb, zöldebb környezetért tett helyi erőfeszítéseket – mondta.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt években jelentkező súlyos nyári aszályok is rávilágítanak arra, hogy kormányzati és települési szinten is reagálni kell a változásokra, zöldebb és élhetőbb települési környezetre, ellenálló növényekre, fákra van szükség az éghajlat megváltozásával járó negatív hatások kivédése érdekében.
Kitért rá: a Településfásítási program az Országfásítási program részeként valósul meg, amelynek az a célja, hogy Magyarországon 2030-ra 27 százalékra nőjön az erdővel borított területek aránya.
Riegl Gábor (Fidesz-KDNP), Siklós polgármestere közölte: a kormányzat támogatásával zajló mostani program jól illeszkedik a település zöld programjába. Annak keretében a Siklóson zajló fejlesztések között nagy arányban voltak az elmúlt években olyanok, amelyek a zöldebb környezetet szolgáló beruházásokat hoztak magukkal, és parképítési, fásítási, virágosítási projektekkel jártak együtt – mondta.
Az idén Baranya megyéből közel 40 településen csaknem 700 fa elültetésével zajlik a Településfásítási program, a vármegyében pedig az eddigi négy ütem alatt összesen 111 település jutott fához.
Míg délután Siklóson ültették el a fákat, addig Drávaszabolcson délelőtt. Utóbbi 15 darab fát igényelt, 10 darab amerikai hársat és 5 darab gömb szivarfát ősszel szállítottak a településre.
Forrás: AM Sajtóiroda

Családok, baráti társaságok, párok és még egészen kicsi gyerekek is fejlámpát ragadtak szeptember 4-én: közel ezren indultak útnak, hogy az

Hagyományteremtő szándékkal hívta életre idén először az Országos Erdészeti Egyesület az Erdők Éjszakája programsorozatot. Ehhez csatlakozva a hétvégén Tata környékén

Kiemelt érdeklődés mellett zárult a regisztráció az Iskolában az Erdő Program őszi ütemére. Októbertől kezdődően 400 iskolában, mintegy 1200 ingyenes

Az Erdők Hete rendezvénysorozat keretében az Országos Erdészeti Egyesület Erdőfeltárási Szakosztálya (együttműködve az Erdei Sportok Szakosztállyal) pályázatot hirdet, amelyben Magyarország

A Vérteserdő Zrt., mint vadászatra jogosult és erdőgazdálkodó, a kezelésébe tartozó vadászterületeket érintően tájékoztatást tesz közzé. Tisztelt Erdőlátogatók! A vadállomány
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
