Gróf Merán Fülöp - Vadászati és erdészeti múzeum Új Kajakház Ökoturisztikai Központ, Tata Hazai Vadász Filmtár Az év fája 2014 Földművelésügyi Minisztérium Muzsikál az erdő

Vértesi Erdő Zrt.

Természeti értékek

A Vértes hegység, a Dunántúli-középhegység nagytájba tartozó, Vértes-Velencei hegyvidék középtáj egyik kistája. A Vértes területének túlnyomó többsége természetvédelmi oltalom alatt áll. A déli, délnyugati része a Vértesi Tájvédelmi Körzethez, az északi része az Észak-Vértesi Természetvédelmi Területhez tartozik. Ezen felül magas az EU ökológiai hálózatához (Natura 2000) sorolt területek aránya, és itt létesült hazánk első natúrparkja, a Vértesi Natúrpark.

A hegység természettudományos kutatottsága nagy múlttal rendelkezik. A kutatások területi eloszlása ugyanakkor meglehetősen inhomogén. A vidék tájföldrajzi, topográfiai, földtani és őslénytani megismerésének története a XVIII. század elejéig nyúlik vissza. Számos nagy tudós közül Taeger Henrik (1878-1939) neve mindenképp kiemelendő, hisz a Vértesről szóló behatóbb földtani tanulmányok a mai napig az ő munkáira (TAEGER, 1909) hivatkoznak. A hegység déli lábánál fekvő Mór község körzetében tapasztalt nagy erejű földrengésről Kitaibel Pál, Tomtsány Ádám és Rhétly Antal készített jelentést, ami tartalmazta a világ első földrengéstérképét (!) (1810) is (KÁLLAY, 1985). Kitaibel Pál, a XVIII-XIX. század nagy polihisztora nem csak a Móri-földrengés leírásán dolgozott, hanem ő volt a hegység növényvilágának első neves kutatója is, felvételeket elsősorban Csákvár környékén végzett (BÉNI & VISZLÓ 1996). A Vértes növényvilágának feltárásában meghatározó volt még Boros Ádám több évtizedes munkája, ő találta meg többek között a keleti gyertyánt (Carpinus orientalis) a Csákvár fölötti Haraszt-hegyen 1953-ban (BOROS, 1962).

Az egyedülállóan szép és változatos tájképi adottságok mellett, legfontosabb természetvédelmi értékek a szubmediterrán sziklagyepek, a cserszömörcés karsztbokorerdők, és a szurdokerdők sajátos növény- és állatvilágukkal.

A fák közül érdemes kiemelni a keleti gyertyán és a krími hárs egyedeit, míg a zárt bükkösök és gyertyános-tölgyesek alatt a babérboroszlán csoportjait. A lágyszárúak közül a sziklagyepeken találhatók a leggazdagabb társulások, melyekből néhány képviselő: tavaszi hérics, fekete kökörcsin, árvalányhaj, kövirózsa, Szent István szegfűje.

Természetvédelmi oltalom alatt álló állatfajok is szép számmal fordulnak elő a területen. A gerincesek közül legnagyobb fajszámmal a madárvilág képviselteti magát. A fatörzsszint jellemző odukészítői a közép fakopáncs és a zöld küllő. A legnépesebb odulakó csoport a cinegéké -a Vértesben három fajuk is él. A fészeképítők közül az erdei pinty és a meggyvágó a leggyakoribb fajok. A lombkorona szintben elsősorban a nagyobb testű ragadozók fészkelnek, mint az egerész ölyv és a héja. Az itteni erdők értékét emeli a fokozottan védett parlagi sas és kerecsensólyom jelenléte. A holló napjainkra szintén mindennapos látvánnyá vált.

A ragadozó emlősök közül gyakori a menyét, a görény, a róka és a többnyire rejtett, éjszakai életet élő borz. Bár ritkán kerül szem elé, de vadmacska és nyuszt is él itt.

A természetvédelmi területeken a Közép- és Északdunántúli Zöldhatóságok, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a helyi önkormányzatok gyakorolják a szakhatósági jogkört. Ezeken a területeken a Pest Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságának szakmai felügyelete mellett, a természetvédelmi szakhatóság engedélyezi az éves erdőgazdálkodási terveket és annak végrehajtását is ellenőrzi.

Néhány, különös figyelmet érdemlő természeti érték:

  • Mária-szakadék (Csákányospuszta),
  • Zsigmond-kő (Várgesztes),
  • Fáni-völgy (Vérteskozma),
  • Haraszt-hegy (Csákvár),
  • Pátrácos-völgy (Pusztavám-Gánt),